A török emberek hogy állnak a családon belül kötött házassághoz, "vérfertőzéshez"?
Általában is érdekel, illetve nagybáty-unokahúg kapcsolatra vonatkoztatva is.
B. Ha valaki tudja esetleg, a fent említett rokoni kapcsolatban állók köthetnek-e Törökországban házasságot? Illetve elismerik-e a más országban kötött ilyen házasságot?
Nagybácsi unokahúg között nem lehet, tiltja az iszlám, így társadalmilag sem elfogadott (ugyebár nem mindenki muszlim ott sem, de azért van annyi hatása a vallásnak a közösségre, hogy az ilyeneket elítélte mindenki). Hosszú ideje élek Törökországban, szociológus vagyok, többnyire a török vidék demográfiáját al foglalkozom, azaz becsület gyilkosságtól (ez egyébként nagyon ritka nehogy ne (félj) kezdve sok mindennel találkoztam már, de nagybácsi unokahúg kapcsolatot még csak nem is halottam.
Első unokatestvére el azonban lehet házasodni, elő is fordul, értelemszerűen leginkabb vidéken, ahol meg most is sokszor a szülők választanak.
Törököknél két féle házasság van, az állami, ott semmiféle képben nem fogadnak el nagybácsi unokahúg közöttit, és van a másik az u.n. imam nikahi vagyis egyházi, ez olyan kiskapu féle, ugyebár az állam tiltja a többnejuséget, tehát hivatalosan csak egy feleséged lehet, azonban előfordul az, hogy valaki két vagy több nőt is elvesz azonban mindet csak egyházi szertartáson, de olyan is előfordul, hogy egy fiatal pár össze akar költözni, hivatalos házasságot nem akarnak, de mégis valamit szeretnének, na ilyenkor ők is csinálnak egy imam nikahi-t, és minden rendben van, sokan csak úgy hívják az ilyet, hogy halal (vallásilag tiszta) élettársi kapcsolat. Ezt a formát viszont sehol külföldön nem ismerek el, arról nem is beszélve, hogy mivel ez vallási, (értsd, az imám csak akkor ad össze titeket, ha vallásilag nincs akadálya) így ebben az esetben egy nagybácsi-unokahúg viszony biztosan kilőve,
Az iszlámban a nagybácsi-unokahúg azon esetek közé tartozik amikor semmi esetre sem lehet házasság (ilyenek még pl. anyát és lányát egyszerre elvenni, két lanytestvért egyszerre elvenni, vagy egy olyan nőt elvenni akitől már korábban elváltál).
A lányom őrült ötlete, hogy a török apától született félvér féltestvéremmel kössenek házasságot, és azt hiszem ő már javában kutatni kezdte a témát. A magyar jogban van olyan kiskapu, hogy kaphatnak engedélyt, amennyiben a kapcsolatból születendő utód egészségére ez nincs veszéllyel. Az az igazság, hogy ennek az esélye általánosan nézve csekély, náluk nem tudom mi a helyzet, talán jobban közelíti az unokatestvérek kapcsolatának esélyeit. Maga a megítélés nálunk is ugyanez, elítélt dolog. Hallani pedig talán egész életemben egy esetről, illetve egy komment révén már kettőről hallottam, egyik esetben nincs valódi vérségi kapcsolat, másik esetben nem tudom már egyik, vagy mindkét fél meddő-e. Egy kérdésemnél valaki azt mondta muszlimoknál ez megszokott dolog, míg én abban a hiszemben voltam, hogy konkrétan Törökországban ez biztosan nincs így, persze csak saját kútfőből gondoltam ezt, és letoltak a tudatlanságomért, de te ebben az elképzelésemben megerősítettél (ahogy a többnejűségről is például pont azt tudtam, amit leírtál, hogy csak vallási szertartás során lehetséges, és még úgysem túl gyakori dolog).
Meg kell mondjam a nem örülök nem kifejezés rá, hogy mit érzek a szándékukkal kapcsolatban, ennek ellenére kíváncsivá tett a dolog, és szeretnék informálódni, hogy érdemben vitathassam meg velük a pro és (főleg) kontra érveket.
Az iszlámban ez teljesen tiltott abban biztos lehetsz, az első unokatstvér az valóban megengedett, de ez nem, (hidd el találkoztam már érdekes esetekkel, de ilyneről még csak pletykát se halottam).
Ezt a kérdést meg akkor gondolom a lányod tette fel; http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__rokoni-ka..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!