Mire olyan büszkék a diplomás emberek?
"Ami a te hűtőszekrényedben van az valószínűleg: Pár napja/hete egy pótkocsiról lett lepakolva, a raktárosok leszedték, elrendezték és az árufeltöltők meg szépen helyükre rakták a termékeket és te leszedted aztán beraktad a hűtőbe."
Persze, ez bizony így van.
Csakhogy: azt a kamiont, vonatot, áruházat, pénztárgépet vagy hűtőszekrényt fel kellett találni, meg kellett tervezni, a kivitelézését is össze kellett hozni stb.
Minden tiszteletem a kőműveseké, kamionosoké stb., de ha nincs építészmérnök, tervező, szervező, feltaláló, akkor milyen munkát végeznének?
Legjobb barátom egy vízvezetékszerelő, aki bámulatos ügyességgel javít meg minden bajt a házban, de ha nem vezették volna be a vizet vagy a gázt és a villanyt, ő sem tudna barkácsolni.
Ezekhez pedig tagadhatatlanul tanultabb emberek kellettek.
Ettől függetlenül, ez az értelmiségi - kétkezi munkás téma már elcsépelt, és semmi értelme nincs.
Egyik sem lenne meg a másik nélkül, legalábbis a mai világban.
És mert te különösen a tanárokra vagy rászállva: ezeket a szakmákat mind meg kellett valahol tanulniuk az embereknek, és ki más adhatta volna át a tudását, mint a tanár?
Önmagában a diplomájától senki nem lesz értelmesebb vagy hasznosabb ember.
A műszaki végzettségű diplomások többsége nem talál fel semmit, a tervezési munkákból legfeljebb valami nagyon alacsony szintű kisegítő műveletet bíznak rá, stb. Nagyon sokan pedig kis magáncégeknél végeznek olyan irányító munkát, amit 20 éve még egyszerű, szakközépiskolai érettségivel rendelkező emberek csináltak, ugyanolyan színvonalon, és a mostani diplomás embereknek a diploma csak dísz, mert semmi bonyolult számítást nem kell végezni, csak irányítani a 10 dolgozót.
És a reál végzettségűeknél még jó a helyzet, egy reáldiplomához csak-csak kell valami gyakorlati tudás.
Humán téren viszont elég a magolás, és megvan a diploma, minden ész nélkül.
Hány olyan tanárról hallottatok, akit eltanácsoltak a tanítástól, alkalmatlanság miatt? Ugye, még az itt jelenlévő, jól informált kedves tanároknak se kell mind a 10 ujjukat végigvenni a számolgatáshoz. Ha a gyerek nem tanul meg semmit, hát nyilván ő a hülye, nem a tanár alkalmatlan.
De a kétkezi munkásokat is nézhetjük, közöttük is pont ennyi az alkalmatlan. Az építőmunkás, aki még nem alkotott soha derékszöget, vagy a lakatos, aki nem tud rendesen összehegeszteni két darab vasat.
Kamionsofőröket is gyakran látok az utakon, akik életveszélyesen vezetnek, száguldoznak lakott területen, kijönnek elém a kereszteződésben, vagy le kell mennem a padkára, mert a keskeny úton előz a szembe jövő állatkirály. Még jó, ha egyik-másik int egy bocseszt, de gyakran észre se veszik, hogy mekkora barmok voltak.
"Majd ha levezetett valamelyikőtök Hakapeszin kívül 500 kilómétert 40 tonnás szerelvénnyel beszélhetünk. :P "
Attól, hogy te ezt valami nagyon tiszteletreméltó, hősies dolognak tartod, mi hadd ne essünk hasra tőle. Ez kb. olyan, mint a katonaság, amire mindenki jobb híján igyekszik utólag felvágni, mert jobban esik úgy tenni, mintha menő lett volna és hülyíteni a fiatalabb generációkat a történetekkel, mint belátni, hogy valószínűleg semmi értelme nem volt, és egy szívatás volt az egész.
Én nem fogok rád felnézni attól, mert szar munkád van. A legtöbbek számára ez csak annyiban motiváló, hogy ez az a szint, ahova NEM akarnak eljutni, és inkább tanulnak.
"B*szd meg a szakirodalmadat meg a büfés szakodat agyoniskolázott gyökér."
Az "agyoniskolázott gyökérnek" valszeg sokkal jobb lehetőségei vannak az életben, mint neked. Pl. tud nyelveket, ami azt jelenti, hogy végezhet kényelmes, irodai vagy üzleti munkát, ami során használhatja az agyát, a kreativitását, új embereket ismerhet meg. Mobilisabb munkaerő, ami nem azt jelenti, mint a te esetedben, hogy kiküldik egy szállítmánnyal Norvégia északi részére, és akkor elmondhatod, hogy "beutaztad Európát" (=láttad mindenhol az autópályáról a tájat és a pihenőhelyeket), hanem, hogy ha akar, akkor a nyelvtudását kihasználva kereshet egy normális munkát jó fizetésért külföldön.
Az, hogy a szakirodalom olvasását ócsárolod, megint csak a te csőlátásodat bizonyítja - az ilyen emberekből lesznek azok, akik lehet, hogy így-úgy elboldogulnak az életben, de nincsenek tisztában a történelmükkel, nem ismernek mélységben más kultúrákat, nem tudnak tudományos szövegeket olvasni, elemezni, nem sajátítják el a kritikus gondolkodást - összességében egy szegényes képet kapnak a világról. Ami frusztrálja őket, mint ahogy láthatóan téged is, és akkor jönnek az olyan magyarázatok, hogy "a zsidók irányítanak mindent". A világban magasabbra jutnak azok az emberek, akik használják az agyukat, mint azok, akik napi több száz kilométert izzadnak egy 2 négyzetméteres kabinban, és heti egyszer látják a családjukat. A munkaerőpiacon annyit érsz, amennyire pótolhatatlan vagy. A te munkád könnyen pótolható, mert a kamionsofőrködéshez nem kell magas IQ, bárkit be lehet tanítani. Ami nem megy mindenkinek, az a doktori fokozat megszerzése, meg az orvosi egyetem elvégzése, meg egy mérnöki kar, meg egy jó szakdolgozat összeállítsa jó szakirodalommal és egyedi ötletekkel, mert ehhez már intelligencia kell.
"Összességében a diplomások 50%-a nem nagyon ért semmihez, csak megtanulta amit kérnek aztán kitörli a valagát a 200 ezres papírjával."
Gondolod te. Ezek a számok a hasadból jönnek? Én is tudok ilyet: "A kamionosok 99%-a férfi, 80%-a frusztrált és utálja a diplomásokat". Tessék. Semmilyen felmérést nem végeztem se te, se én. Ehhez mondjuk nem ártana az egyetemen elvárt gondolkodásmód elsajátítása, hogy tudd, hogy a számokkal nem dobálózni kell, hanem reprezentatív felmérést kell végezni, és abból statisztikát készíteni, és az már ad egy reális képet a valóságról.
"Ami a te hűtőszekrényedben van az valószínűleg: Pár napja/hete egy pótkocsiról lett lepakolva, a raktárosok leszedték, elrendezték és az árufeltöltők meg szépen helyükre rakták a termékeket és te leszedted aztán beraktad a hűtőbe."
Csak az a baj, hogy ezek mind olyan munkák, amiket robotok is elvégezhetnének, és egy-két évtizeden belül a nyugati országokban valszeg tényleg automatizálva is lesz a nagy részük. Már most vannak vezető nélküli autók, és minden bizonnyal egyre elterjedtebbek lesznek. A bolti eladás is automatizált már sok helyen, pl. külföldi Tescókban van, ahol csak egy-két pénztáros van mutatóba, mert ez egy olyan munka, amit ki lehet váltani egy vonalkódleolvasóval. A jegyellenőr is ilyen: ha nyugatabbra mész, nem nagyon látsz olyat, mint Pesten, hogy a metró bejárata előtt strázsál két ember, akinek egész nap az a dolga, hogy ránézzen az emberek jegyeire meg bérleteire. Szerinted ez emberhez méltó munka? Szerintem rabszolgamunka. Az árufeltöltés is. Minél fejlettebb egy kultúra, annál inkább igyekeznek az emberek megszabadulni ezektől a munkáktól. Vagy automatizálják, vagy a legképzetlenebbekre bízzák. Nem véletlen, hogy nyugaton a te általad felsorolt munkákat szinte kizárólag pakisztáni, meg közel-keleti, meg kelet-európai, meg mindenféle egyéb helyekről bevándorolt bérmunkások végzik, szar fizetésért. Japánban meg már szinte mindent automatizálnak, pl. a kórházban a kórtermekben robotok osztják a gyógyszereket. És szerintem ez lesz a jövőben minden olyan munkával, amihez nem kell gondolkodni. Ami nem kiváltható, az az, ami kreativitást igényel.
Ha már itt sokat hivatkoztak rám, had mutassak már rá, hogy ezek itt mind sztereotípiák. Egy társadalomban mindenkinek van szerepe, kell, hogy legyen megbecsültsége a Tudományos Akadémia elnökétől le egészen egy vécésnéniig.
Kamionos és kamionos, de nyilván kőműves és kőműves között legalább akkora különbségek lehetnek, mint két diplomás között.
Nekem van némi rálátásom mert tudom mi az a zh és vizsgaidőszak, szigorlat stb. közben pedig a "working class" -t erősítem.
Kamionos is van nagyon tájékozott ember, meg sok, akit jobb elkerülni messzire. Ez változóban van, ma már egy jobb sofőr igenis beszél nyelv(ek)et, főleg, hogy ezen a pályán is külföldön vannak a jól fizető állások.
Egyébként kb. fél tucat diplomás kamionost ismerek személyesen.
Vegyük a politikusainkat, a túlnyomó többségük diplomás, és mire megyünk velük?
A diplomás beszél nyelveket? Elvben igen, a feleségem diplomás két nyelvvizsgával, de ha külföldön nyaralunk bizony én beszélek, mert nekem ugyan nincs papírom róla, de naponta használom, ő szegény meg olyan munkakörben dolgozik, ahol nincs rá napi szinten szükség, és megkopott a tudása. Mikor nem is tudom már hányadik ilyen - olyan tanfolyamát végezte, az összes angol leckéjét én írtam.
Van olyan végzettség, diploma amelyekkel kapcsolatban én is szkeptikus vagyok, de azért a két szép szeméért senki nem kapja meg.
Tehát becsülendő dolog, valaha egy érettségizett emberre nézett fel a környezete, ma pedig már a diploma ad némi rangot.
Én csak azt nem szeretem mikor pl. vitákat próbálnak így rövidre zárni: "én diplomás ember vagyok, következésképp igazam van".
"Egyik sem lenne meg a másik nélkül, legalábbis a mai világban. "
Ezt kéne felfognia mindenkinek, a sötét kérdezőnek, és némely nagyképű diplomásnak is.
Hiába tervezi meg a villamosmérnök az elektromos hálózatot, ha mi villanyszerelők nem valósítjuk meg /csak hogy a saját szakmámnál maradjak/
# 35
"A munkaerőpiacon annyit érsz, amennyire pótolhatatlan vagy."
Hát ha ezt valóságnak fogadjuk el, akkor egy kamionos egyértelműen többet ér, mint egy tanár. :)
Egy-két informatika- és tornatanár tényleg hiányzik egyes helyekről, de kamionosra országosan sokkal-sokkal nagyobb a kereslet.
Annyira nagy, hogy épp most szállítják le 3 évvel a korhatárt, hogy fiatal, pályakezdő munkanélkülieket csábítsanak a sofőrfülkékbe. (Az fel sem merül senkiben, hogy fizetést kellene emelni, és egyből túljelentkezés lenne.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!