Nem félemetes ateistaként ebbe belegondolni?

Nem, nem az. A tudasomat addigra jo esellyel atadtam a gyerekeimnek, unokaimnak, meg akinek igenye volt ra. Ha ma ejjel nem ebredek fel tobbet, akkor ma, maximum par dolgot magammal viszek. A hatramaradottaknak nem lesz kellemes, de az engem akkor mar vajmi kevesse fog zavarni.

Es mondd, hogy jon ez ahhoz, hogy ateista vagyok-e vagy sem? Meg ha hinnek is a tulvilagban, a mostani enem onnan sem johetne vissza, nem?

Nem félelmetes keresztényként abba belegondolni, hogy hosszú ideig házasságban élsz, meghal a párod, pár év múlva újraházasodsz, majd Te is meghalsz, és újra találkozol a volt házastársaddal?

Vagy abba, hogy ha egy sziámi ikerpár egyik tagja jó keresztény, a másik nem, akkor hová kerülnek haláluk után?

Vagy abba, hogy szeretteid közt Te vagy az egyetlen hívő, és szeretteid nélkül kell elképzelned a Mennyországot?

Miért lenne félelmetes? Engem nem érdekel, mi van a halál után, ki kell élvezni az életet, ennyi.

Mi van akkor, ha elvesztjük a tudást? Semmi. Halál után már senkit nem fog érdekelni. Ez az élet rendje.

Mikor ébredtél "öntudatra"? Tudod, amikor az emberek mesélik, hogy "mióta az eszemet tudom...", szóval, hány éves korodból van az első emléked, amire határozottan emlékszel? Nekem 3 és fél éves koromból, az első óvodai napomról. Az előtte lévő 3 és fél évről semmi. Huss, mint egy pillanat, úgy eltelt számomra a születésemtől.

Valahogy így képzelem a halál után is. Nem leszek tudatában az eltelő időnek, így az örökkévalóság fel sem fog tűnni nekem.

saját magammal kapcsolatban megnyugtat, de a szeretteimmel kapcsolatban tényleg szívsajdító belegondolni. engem felszabadít a gondolat, hogy nem kell valamiféle isten elvárásainak megfelelnem, hanem szabadon dönthetek az életemről, és bármilyen hibát követek el, a halál úgyis eltörli.

amúgy mielőtt megszülettem, végtelen ideig nem léteztem, és az se félelmetes.

csak ki kell élvezni, ami van.

Az enyém nem hal meg, írtam cikket, tanulmányt, szakdolgozatokat. Ezek mind elérhetők könyvtárakban és a neten is. Szóval, megmarad a tudásom a jövő számára.:)

Amúgy a gyerekemnek meg átadom a tapasztalataimat, megtanítok neki dolgokat az életről. Sőt, a gyermekem gyermekei jobban fognak rám, mint rá hasonlítani, vagyis az unokáimban is továbbélek!:)