Nem borzasztó ebbe belegondolni?
Alapvetően az emberség azt diktálja, hogy minden embert egyenlően kell kezelni és minden embernek joga van az élethez és emberhez méltó körülményekhez. A felsőbb pozícióban levő vezetők pedig szigorúan hozzák saját törvényeiket és rideg módon annak rendje és módja szerint vannak diktálva a szabályok. Egy nagyobb rendszerben egy ember csak egy sorozatszámmal van azonosítva amelyben esetleg hozzá van rendelve az általa elért iskolai végzettségei, sikerei, ill. egyéb érdemei. Bár ugyanakkor a végzettségbe az is beleszól hogy milyen körülmények közé születik, milyen földrajzi területen éli le az életét, milyen neveltetést kap stb. Szóval ha valakinek nincs valamilyen felsőbb fokú végzettsége nem közvetlenül ö tehet róla. De egyszerűen ebben a társadalomnak nevezett nagy gépezetben kegyetlen módon besorolásra kerül egy bizonyos kategóriába, pozícióba, amelynél az adott illető esetleg jobbat érdemelne. Szinte beleborzongok, hogy az embert, mint egyént alapvetően megilletné minden olyan dolog, amelytől jobban érzi magát, jobb és boldogabb élete lehetne, de egyszerűen csak egy számmal azonosítván az emberi egyént hozzárendelnek egy kategóriát, vagy egy beosztást és ha nem feltétlen jó akkor egyszerűen el kell tűrnie azt minden körülmény közt.
Az ilyen felsőbb embereknek hogy van lelkük/szívük/gyomruk ahhoz, hogy az emberekkel úgy bánjanak, mintha valami tárgyakat kategorizálnának és megmondják másokról, hogy mennyit érnek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

még ha be is kategorizának, mindenkinek esélye vagy bármi lehet belőle.
egy általános végzettségűből is válhat gazdag vállalkozó, úgy tudom csak 18 éves korhatár kell hozzá
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!