Szerintetek háború lesz?
Minden információ annyit ér, amennyit a forrása. Egy olyan cikket, aminek már a címében is két helyesírási hiba van ("készüljetek" után vessző kéne, a "magyarok" nem nagybetű) nem fogok túlságosan komolyan venni. És továbbolvasva is egyértelműen látszik, hogy nem szakember írta, hanem valami amatőr.
Azt javaslom, ha valóban tudni akarod, mi történik és mi várható, hallgasd Nógrádi Györgyöt:
Ő hazánk legelismertebb, legkeresettebb biztonságpolitikai szakértője. Beszédes, hogy egyszer az USA meghívta, mint a világ 15 legjobb biztonságpolitikai szakértőjének egyikét. Rendszeresen szerepel a médiában, tv-ben, rádióban. Ezen az oldalon, amit linkeltem, minden megnyilvánulását összegyűjtik. Közérthetően, egyszerűen és nem mellesleg nagyon humorosan fogalmaz.
A kérdésedre válaszolva pedig: az egész attól függ, hogy mikor tudjuk rendezni a helyzetet a Közel-Keleten. Ha az USA szétverné az Iszlám Államot, akkor sokkal kevésbé félnék, de egyébként nem lehetetlen, hogy a jövőben Európában nagyon gyakoriak lesznek a terrorcselekmények és zavargások törnek ki. Ekkora ellenőrizetlen emberáradatban nyilvánvalóan lesznek terroristák. A jó hír az, hogy mi, mint nem egykori gyarmattartó állam, nem vagyunk túlzottan érdekesek a terroristák számára. Velünk nem lehet példát statuálni, itt nem lenne politikai üzenete egy merényletnek. Az igazán veszélyeztetett helyek a volt gyarmattartó nyugat-európai országok, ahol nagy a muzulmánok aránya: Franciaország, Anglia, Németország, Svédország, stb. Ha lesznek zavargások, akkor azok ezeken a helyeken fognak kitörni szerintem.
Azt azért még megjegyezném, hogy Európa most rohadt gyengének tűnik, de fogadni mernék, hogy amit elkezdődne egy ilyen balhé, hamar magunkra találnánk. Az, hogy most mindenki játssza a liberálist meg a mindenki töketlenkedik nem azt jelenti, hogy attól még tehetetlenek vagyunk. Franciaország és Anglia atomhatalom, komoly flottájuk van, és Európa tele van NATO-tagországokkal. Most még, hogy nem érint minket közvetlenül a konfliktus, mindenki teszi a dolgát, de ha sokat b***akodnak ezek a fanatikus őrültek, Európa le fogja győzni őket. Nyugat-Európa a világ egyik legfejlettebb régiója és nagyobb szarságokat is túlélt már. Amint megjelennek a támadások, a sok tehetetlen, önző politikus egyesülni fog és akkor majd megnézhetik magukat. Kicsit olyan szerintem ez a szituáció, mint amikor a legyek csiklandozzák az alvó elefánt fülét. Addig szórakoznak, amíg egyszer komolyan oda nem csap. Nyilván mi nem fegyverkezünk fel spontán, mint ők, mert nekünk van vesztenivalónk. Az itteni emberek hozzá van szokva a jóléthez, van munkájuk, van pénzük, egyszerűbb a homokba dugni a fejüket és addig halogatni a valósággal való szembenézést, a harcot, amíg lehet. De ha harcra kerül sor, mi leszünk az erősebbek, nem egy pár tízezres fanatikus sivatagi kecskeb*szó.
Nem akarlak megijeszteni, de a tények a cikkírót igazolják.
Még ha ezt egyesek (pl.: 2-es hozzászóló) nem is akarják tudomásul venni.
# 2
Le vagy maradva egy-két évszázaddal. Nem úgy lesz balhé, hogy jönnek majd Szulejmán seregei és a két hadsereg egy harcmezőn összecsap egymással.
Nem lesz hagyományos hadviselés, terrortámadások lesznek.
Ami ellen küzdeni nem lehet, csak meg lehet próbálni beszűkíteni a lehetőségét.
Azt meg csak egyféleképpen lehet: jön a kijárási tilalom, a minden sarkon igazoltatás-motozás (reptereken már bevezették, nemsokára a vasúti pályaudvarokon is ez lesz, aztán már a pláza ajtajánál is), jön a rendkívüli állapot és a rögtönítélő bíróság. Akik aszerint fognak dönteni, hogy inkább lincseljenek meg kilenc ártatlant is, mint hogy egyetlen terrorista is kicsússzon a kezük közül.
Ez a világ várható.
A NATO-ra meg annyira számíthatunk, mint a kéksisakosokra 1956-ban.
Milyen tények? Talán ezek?
"Nehéz persze eldönteni, kik azok akik majd robbantgatni fognak és kik azok akik pont előlük menekültek, de erre is van segítség laikus ember is láthatja: Aki menekül a hazájából mert elvették mindenét, az ütött kopott, lefogyott szerencsétlen ember. Aki Nike Air Maxben érkezik drága mobilokkal, arany gyűrűkkel: na az lesz a katona!!!"
Ez kb. az a szint, mintha a 16 éves Pistike írta volna, aki néha olvas újságot. A valóság ennél sokkal összetettebb. Baromság ez a cikk. De ettől függetlenül nem vitás, hogy a terrorveszély folyamatosan nő.
"Le vagy maradva egy-két évszázaddal. Nem úgy lesz balhé, hogy jönnek majd Szulejmán seregei és a két hadsereg egy harcmezőn összecsap egymással."
Miért, én ilyet mikor mondtam? Nem tudsz olvasni? Én is terrortámadásokról írtam. Ennek ellenére Európa, ha összefog az USA-val, szétverheti az IS-t. És az valódi harc lenne, szárazföldi csapatokkal. Ma még nem teszi, de a jövőben egyértelműen csak ez a megoldás játszhat.
"jön a kijárási tilalom, a minden sarkon igazoltatás-motozás (reptereken már bevezették, nemsokára a vasúti pályaudvarokon is ez lesz, aztán már a pláza ajtajánál is), jön a rendkívüli állapot és a rögtönítélő bíróság. Akik aszerint fognak dönteni, hogy inkább lincseljenek meg kilenc ártatlant is, mint hogy egyetlen terrorista is kicsússzon a kezük közül. "
Kicsit elmentél a francia forradalom irányába. Sokkal inkább úgy képzelem el, hogy a népharag a bevándorlók ellen fog irányulni, és egész Európában a bevándorlók városonként külön tömböket fognak alkotni. Németországban már most nyilvántartják a muzulmánokat.
Kedves 8-as!
Lehetséges, hogy a mindenegybenblog hatásvadász. (Én mást még nem olvastam ezen a blogon, egy cikk alapján ezt nehéz megítélni.
Van viszont jó pár dolog, amiről nem csak sok más hírforrás számolt be, de amelyek egy részéről saját szememmel is meggyőzödhettem, amikor kimentem 2-szer is a keleti pályaudvarhoz.
Ilyenek:
Ezeknek a "éhező menekültek" vagy "szegény gazdasági bevándorlók" a legkorszerűbb okostelefonokon folytatnak méregdrága nemzetközi beszélgetéseket; hibátlan ruházattal rendelkeznek; eldobálják az adományba kapott élelmiszereket/ruhákat/sátrakat. Amikor úgy tűnt, hogy ezen múlik továbbutazásuk, gond nélkül megvették a borsos árú vonatjegyeket Németországba.
Egyáltalán nem tűntek se legyengültnek, se betegnek, se elkeseredetnek vagy elgyötörtnek. Már ott a keletinél is inkább agresszívnek tüntek. Hogy a határon mit rendeztek (gyerekátdobálás a kerítésen), azt én is csak a tévében láttam, de ezek után az is híhető.
És még valami: az érkező "menekültek" legalább 80%-a egyedülálló, 20-30 év közötti férfi. Persze valódi menekültek között is lehetnek ilyenek, de nem ilyen arányban.
És végül: nagy létszámú, erősen szervezett csoportokban érkeznek; ami szintén nem jellemző valódi spontán menekültekre.
Hát ki-ki vonja le a következtetést...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!