A szívem ide, az eszem oda húz. Tudnátok tanácsot adni?
Ukrajnában élek. Szerintem tudjátok, hogy milyen most itt a helyzet, és egyre rosszabb. Félni kell a katonai behívásoktól, az árak emelkednek, rend nincs, a korrupció pedig szárnyal. Mindent lehet, de semmit sem.
Szeretek is itt élni, itt van az életem. Fiatal vagyok még, de komfortos életem, munkám, lakhelyem van, amit nagyon szeretek.
De ez a kilátástalanság és kétségbeesés nagyon rossz. Félni kell a holnaptól, hogy ki tudja, mi lesz. Ki tudja, lesz-e még itt rend, milyen rendszer lesz, mi lesz a mostanival. Fog-e stabilizálódni valamit a helyzet, vagy még rosszabb lesz. Nem tudom, és félek.
A családomban felmerült, hogy költözzünk át Magyarországra. Csak ez nem olyan egyszerű. Egyikőnk se szívesen hagyná itt az életét, amiért két kézzel dolgozott, és mindent beletett az évei során. Itt van minden. Azért dolgozta, és alakította ki az ember az életét, hogy csak úgy itt kelljen hagyni? Kezdeni mindent elölről?
Félek itt maradni, és félek lépni is. Nem tudom, melyiktől jobban. Annyira szeretnék maradni. De az is lehet, hogy nem kellene félni az újtól, az ismeretlentől, hanem ez egy kellő alkalom lenne arra, hogy új életet kezdve megszabaduljak ettől a süllyedő országtól. Lehet, hogy 20 év múlva arra fogok gondolni, hogy nehéz volt, de milyen jó, hogy anno elmentem innen. Vagy arra, hogy milyen kár, hogy el kellett hagyni a szülőföldemet.
Én tényleg fiatal vagyok még. De akkor se szeretnék teljesen új életet kezdeni
A családom is hasonlóan áll hozzá. Nem tudunk dönteni. Biztonságosabb lenne menni, de nagyon nehéz lenne mindent itt hagyni. Ilyen ostobaság miatt, mint ez a háború 2015-ben.
Ha megelégszetek a 80e ft-s fizetéssel, gyertek.
A viccen kívül, sokan mennek minden országból más országba új lehetőségekért, fogjátok fel kalandnak vagy egy új lehetőségnek egy új élet kezdetére, tudod az ember élete nem mindig úgy alakul, ahogy tervezi, pont ettől ennyire különleges.
Sajnálom a helyzeted, próbálok neked valahogy segíteni.
2 opció van, vagy idejössz Magyarországra "szerencsétpróbálni" és ha letudjátok rendezni a hivatalos dolgokat, nem fogtok félni a holnaptól,
vagy ott maradtok ahol vagytok és amit felépítetetek, ezzel vele jár, hogy mi lesz holnap(?).
Magyarországon volt/van valami a bevándorlókkal kapcsolatban,nem akarok hülyeséget mondani, nézz után, nem akarlak ezzel idegesíteni.
Az életben folyamatos fejlődés és a fejlődéssel együtt jár az új megismerése. Úgy élj, ahogy akarsz, ne ahogy mások akarják. Sok szerencsét!
Ja tényleg mostanában lett divat, hogy kitoloncoljuk innen a bevándorlókat, ez egy nagy baromság, ahhoz képest naponta jönnek emberek ide lakni :D
Szerintem próbáld meg, nem fognak utánad rohanni az ukránok, csak Magyarországon nagyon rossz hírük van.
Ha jól vettem ki a kérdésedből, fiatal vagy. A helyedben először én jönnék át és bentlakásos munkát keresnék (pl. karbantartó,kertész, takarítónő, babysitter stb...) és minden szabad percem álláskereséssel és a helyi viszonyok megismerésével tölteném.
Ha találtam jobban fizető munkát és egy albérletet is fenn tudok tartani, akkor hívnám magam után a szüleimet. A szüleimnek akkor lakhatásra nem lenne gondja, nálam laknának amíg nem találnak munkát.
Szóval én apránként lépnék, nem égetnék fel magam mögött hirtelen mindent. Ha csak havi 10ezret tudnál mondjuk hazaküldeni az elején, úgy látom, hogy ott már az is nagy segítség lenne.
Illetve nem írtad, hogy fiú vagy-e vagy lány. Ha férfi vagy, én a helyedben egyből lelépnék, nem harcolnék egy olyan háborúban amihez semmi közöm és értelme sincs. Lányként sincs így sok értelme ottmaradni, de azért nem olyan sürgős, ha nincs esélye, hogy behívnak katonának.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!