Megéri 100 évig élni?
Nyilván nem opció, hogy kiválasszuk, de ha lehetne, akkor érdemes lenne?
Ha belegondolok abba, hogy az ember biológiailag kb. 20 éves koráig fejlődik. Utána egy kis stagnálás, majd 30 éves korától a szervezet elkezdi leépíteni saját magát, emellett az anyagcsere és a sejtmegújuló folyamatok is lassulnak. Vagyis öregszünk.
Egy 50-60 éves ember már elég idősnek számít, egyre több problémával és betegséggel kell szembenéznie. Egyre kevesebb energiája lesz, az élete is nehezebb. Az öregedést meg nehéz megélni. A nemi hormonok közül is egyre kevesebb termelődik, ami az alapvető "értelmet" adta az embernek, és alapvető tulajdonságokat adott.
A 60 év azért nem olyan sok, ekkor már öregnek számít egy ember. És ekkor még 40 éve lenne hátra. 80 évesen már tényleg alig bír menni, jön a tolószék stb. stb. Emellett a magányról és egyéb pszichológiai sajátosságokról már ne is beszéljünk. Megéri így élni még legalább 20-30 évet? Van ennek értelme?
Hát én is úgy vagyok vele, hogy ha 150 évig élnék úgy, hogy nem gyűlöltem meg a világot körülöttem, s 149 évesen még a csajok után futkosok (és eredményesen), akkor legyen.
De ha húsz évesen már csak növény vagyok, akkor az is sok.
Vannak emberek, akik élnek, s jól élnek hosszú ideig. Most halt meg egy régi oktatóm száz évesen. A tévében is mutatták. Fiatalosan mozgott, fürgén szedte a lábát a lépcsőn. Lelkesen, hosszan és összeszedetten mesélt magáról. Így talán nem olyan nagy baj az a százas.
Attól függ milyen állapotban érnéd meg azt a 100 évet. Elvileg ez egyáltalán nem lehetetlen egy kis szerencsével.
Csak van pár buktató. Tegyük fel, hogy a gének adottak hozzá, de akkor is egy életen át nagyon figyelned kell magadra, mit eszel, mit iszol, sportolj, de közben dolgoznod is kell stb. Nem ehetsz meg egy nagy darab sült csülköt, mert már kezdheted számolni a koleszterineket, meg az éveket, amiket ezzel vesztesz - így nekem már annyira nem tetszik a dolog, és ez még nem is garantálná 100 % - ig, hogy megérem a 100 évet.
Amúgy 80 vagy 100, mit számít, a vége ugyanaz. Én most 40 vagyok, nem érzek különösebb amortizálódást, mondjuk eléggé kicsillagozták legutóbb a vérképem. Én olyan 2 - 300 évet egészségben megélt évet éreznék igazságosnak, akkor már elég sok mindenre maradna ideje az embernek, az a mostani "rendszer" egy nagy rohanás, tanulj, dolgozz, alapíts családot, hajts, küszködj, mire elkezdhetnéd élvezni a munkád gyümölcsét, pihenhetnél, jönnek a betegségek meg a halál.
Olvasva ezt a hosszú eszmefuttatást, csak egyetlen dolog jutott eszembe:
Hány éves vagy, Kedves Kérdező, hogy ilyen kérdéseken morfondírozol?
Persze csak ha nem titok...
Nekem, az elmúlt közel ötven esztendőben eddig ilyesmi sohasem jutott eszembe, és most sem tudok mit kezdeni vele.
Eleve, mi az, hogy "megéri"? Mivel tudjuk azt mérni?
És a magunk számára kell, hogy "megérje" vagy a családunk, utódaink számára kell, hogy "megérje" esetleg a köz javára kell, hogy "megérje"?
55-60 év után azért kezdődnek a betegségek, mert az emberek többsége zéró felelősséget érez maga iránt. Sportolni utoljára sokéve volt (vagy soha). Egyetlen elfoglaltságuk a munka. Na az ilyen élet nem olyan nagy móka 100 éves korig.
Ha mondjuk félreteszel baromi sok pénzt (mondjuk 100 milliót), és elmész magánnyugdíjazásból nyugdíjba 50 évesen, akkor azért van még mit tenni 50 évig, csak annak élni amit tényleg csinálni akarsz, nem csak halálra dolgozni magad. Hát bizony ezt el kell tervezni már ott hogy jó egyetemet válassz (mérnöki vagy ilyesmi).
25 vagyok. Egy cikk elolvasása után gondolkodtam el ezen.
A cikk azt taglalta, hogy pl. a Z generáció szülöttei már jóval tovább fognak élni, mint az x; y generáció tagjai. És mivel a tudomány rohamosan fejlődik, a várható élettartam is egyre inkább nő. Igen ám, ez eddig szép és jó, de az élettartam növekedés nem jelenti automatikusan a fiatalabb időszak kitolódását is. Vagyis hiába élünk tovább, ha azt idős emberként kell megtenni, ezért szerintem semmit nem ér az életkor kitolásába ölt fejlesztés, inkább a fiatalság elnyújtására kellene törekedni.
Az tény hogy 50-60 év felett kevesebbet mozognak az emberek, ez is összefügghet vele, de ha megnézem pl. a rákos megbetegedéseket azok tipikusan az életkorral függnek össze. A rák kialakulásában nem a dohányzás a legnagyobb kockázat, és nem is a mozgáshiány, egészségtelen táplálkozás, hanem az életkor.
Elméletileg élhetnénk 150 évig is.
...............
Élni megéri,vegetálni nem.
Elméletileg élhetnénk 150 évig. Ceizel, s mások szerint "túlhordjuk" magunkat. Genetikailag 30 év a plafon.
Csak azért élünk tovább, mert megtanultunk eszközöket használni, egyre többet használni, házakkal védjük magunkat stb., stb.
Az orvoslás is egy fura dolog. A gyógyítóknak is köszönhető a magasabb életkor, ugyanakkor egyfajta kontraszelekció is az orvos munkája. Életben tart olyan embert, aki régen meghalt volna, ezzel gyengíti az emberi faj életképességét, s egyre inkább rá leszünk utalva az orvosokra.
# 8/
Más vélemények szerint meg genetigailag 140-150 év a kódolt életkor.De az biztosa,hogy ez a 30 év hülyeség.
mi ez a vélemények szerint?
támasszuk már alá a véleményünket
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!