Miért van az, hogy 22 éves koromra még nem találtam meg azt, amivel foglalkozni szeretnék és amivel igazán elégedett vagyok?

Ne akarj kiteljesedni. Próbálj meg hasznos lenni. Azt keresd, hogy hol tudsz a legtöbb szolgálatot tenni másoknak (legyen az a családod, a munkahelyed, valamelyik társadalmi csoport, a hazád, a tudomány, az emberiség, akármi, ahogy a világnézeted diktálja).

Lehet, hogy te sosem fogod magad elég jónak érezni. Én is ilyen vagyok. De lesznek körülötted emberek, akik jónak gondolnak téged, és ez már ad annyi önbizalmat, hogy legyen kitartásod még jobbnak lenni.

Ha nem fogsz bele valaminek a tanulásába, akkor biztos nem fogsz megélni. Csak csináld a dolgodat szorgalmasan, keresd a lehetőségeket. Aztán ha a szükség rákényszerít, úgyis látni fogod, hogy mit tehetsz. De még akkor is van visszaút, ha néhány szükségből átdolgozott év után jön egy lehetőség, és visszatérhetsz az eredeti szakmádhoz. Hosszú az élet.

Egyébként az én apám mindig azt mondta nekem, minden szakmából kell tíz ember. Ha benne vagyok a legjobb tízben, úgyis megélek belőle. Ha pedig nem, akkor amúgy is itt az ideje valami mást tanulni :)

Szóval ne gondolkodj annyit, csak csináld, és meglátod, működni fognak a dolgok! Ha pedig nem, még mindig jobb egy akármilyen tudással a hátad mögött keresgélni, mint a nagy semmivel.

Az ember nem lehet mindig benne a legjobb 2-3-ban, és nem is mindig látja értelmét annak, amit csinál. Ez még önmagában nem probléma.

Szerintem ne hagyd abba, mert akkor kidobnád az ablakon a már beletett időt és munkát (és pénzt).

Gondolom, 1-2 éven belül befejezed azt a sulit, amit most csinálsz. Akkor lesz lehetőséged váltani, és meg is teheted, ha még akkor is úgy gondolod. Egy szakmával a zsebében az ember sokkal több lehetőség közül válogathat.

Én azt gondolom, vannak az ember életében magaslatok, amikor körülnézel, és eldöntöd, merre akarsz menni. Utána viszont a hétköznapok sűrűjében könnyű összekeverni a helyes úton fellépő nehézségeket az eltévedéssel. Szerintem menet közben kár azon gondolkodni, hogy vajon jó-e az irány, mert ha bolyongani kezdesz, csak menthetetlenül eltévedsz. Kitartóan el kell menni a kijelölt úton a következő tisztásig, aztán ott majd megint el lehet dönteni, hogy hova tovább.

Ez az én véleményem. Ha elkezdesz egy sulit, fejezd be. Egy kevésbé vonzó szakma is szakma. És soha nem fogsz olyan munkát találni, amit 100%-ig érdekesnek találsz. Nekem egy tanárom azt mondta, ha 10% érdekeset találok a munkámban, akkor már boldog ember leszek.

Persze van olyan, aki 1 év után váltott iskolát, mert beleszeretett egy másik hivatásba, és rájött, hogy ő azt akarja csinálni. De sok olyat is ismerek, aki már századik éve tanul, és öt különböző egyetemen végzett el 1-2 évet, mert mindenhol talált valami unalmas és nehéz dolgot, és ez elég volt neki ahhoz, hogy feladja. Vigyázz, hogy ne ess ebbe a hibába. Nem lehetsz mindig dobogón, néha hullámvölgyek is vannak az ember életében. Vagy kemény munkával kimászol belőle, vagy kétségbeesetten kapálózni kezdesz, és akkor végleg beleragadsz.

"Önmagad megerőszakolását" nagyon sokszor úgy hívják, hogy kitartás.

Én továbbra is azt mondom - nem kell egyetérteni -, hogy fejezd be, amit elkezdtél. Egy szakma, még ha nem is a kedvenced, akármikor jól jöhet életedben. Lesznek olyan életszakaszok (majd apuka korodban), amikor már nem engedheted meg magadnak, hogy azt dolgozd, amihez kedved telik. Ki tudja, hátha pont azzal a diplomával tudod majd eltartani a családodat, amit most még egy-két évnyi kitartással el tudsz érni. És akkor már nem fog érdekelni, hogy tetszik vagy nem tetszik, hanem örülsz, hogy tudsz enni adni a gyerekednek.

Persze ez a pesszimista forgatókönyv. Optimista esetben találsz egy neked való hivatást, és zseniális tudós lesz belőled. De még ennek a megtalálásához, elvégzéséhez is jól jön az, ha van már mögötted egy valamilyen befejezett iskola. Egyrészt tudást ad, amit biztosan máshol is fel tudsz használni. Másrészt biztonságot ad, hogy ha mégsem jön össze a "nagy hivatás", akkor sem halsz azért éhen. Harmadrészt pedig pontszámokat ad egy jövőbeli felvételin, állásinterjún, hogy te ehhez is értesz.

Kitartás!