Miért görcsölnek az emberek mindenen, ha halálunk után olyan lesz minden, mintha meg sem történt volna?

Igazából, ha belegondolunk, akkor röhejes, és szánalmas, hogy mindenen kiakadunk, kiborulunk, pedig ez csak egy átmeneti állapot. Mit számít, hogy mit gondolnak rólunk mások, mit számít, hogy mit érünk el az életben, ha mindenki egy biztos pont felé halad, a halálhoz.

Persze most nézhetjük vallási szemmel is a dolgokat. Oké, felőlem lehet halál után is élet, de a földi élet akkor is mindenkinek véget ér, tök mindegy miben hisz. Véleményt alkotunk másokról, eldöntjük, hogy mi a jó, mi a rossz, kiröhögünk, lenézünk másokat, de az egész totálisan értelmetlen, mert úgyis meghalunk.

Tök mindegy, hogy vannak-e barátaid, hogy nincsenek, hogy szeretnek-e a szüleid vagy sem, hogy szegény vagy, vagy gazdag, hogy leégeted magad, vagy hülyét csinálsz magadból, vagy akármi, igazából semmi sem számít. Túl nagy jelentőséget tulajdonítunk ennek az egésznek.