Szerintetek? Mit tennétek a helyemben?
Arról van szó, hogy egy boltban dolgozok és Fornettit sütök közben kasszában kéne lennem, és még a boltot is tölteni, de egyszerűen nem bírom ezt az iramot már. Ma pl. a Fornettin erősebben húztam le a sütő ajtaját, és úgy hallottam kattant valami, de ugyanúgy fellehet húzni meg minden, de cseppet egy leheletnyivel, mintha lazább lenne, de nem szóltam senkinek. Félek, nehogy kifizettessék velem.
Na, szóval az a lényeg, hogy úgy érzem folyton mindenért rám szólnak, pedig én igyekszem a tőlem telhető legjobbat nyújtani, de úgy látszik ez kevés. Ma a főnök annyit mondott, hogy szedjem össze magam, mert baj lesz. Hát csak bólogattam. Akkor még ami történt ma, hogy pakoltam a mosószert és nem fért ki, és álltam tétován a polca előtt, jött a biztonsági őr, egy fiatal fiú és mondta mi a baj, csináljak egy sort belőle, meg hogy nekem ezt jobban kéne tudnom. Közben már azért álltam a polc előtt, mert már egyszerűen nem bírom. Pedig hozzáteszem ez a munkahely két percre van tőlem és itthon nincs családom, anyum végzi a ház munkát, mivel nyugdíjas, persze besegítek én is, de munka idő után javarészt már semmi dolgom, de mégis azt érzem, hogy nem bírom ezt a pörgést. Mit tegyek?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!