Miért olyan fontos a szemkontaktus és a testbeszéd?

Szerintem csak keveset jársz emberek közé, vagy egyszerűen nem gyakorlod eleget azt, hogy hogyan "viselkedj". Egy idő után rájössz, hogy mit várnak el tőled az emberek, meg mit nem. Ezzel nem a kedvükre teszel, csak megkönnyíted az életet mindenki számára, tehát például ha megkérdezik, hogy mi újság, akkor nem kell elmesélned az életed, hanem egy egy percbe tömöríthető mondatot.

Fontos a szemkontaktus, mert akkor érzik a figyelmed. A mimikád is fontos, ha mondjuk tátott szájjal, merev arccal nézel az illetőre, akkor nyilván megijed, mert nem "természetes" számára, ahogy nézel. Kövesd a szavait, értsd meg, miről beszél, és arra reagálj. Hálásak lesznek azért is, ha meghallgatod őket, és azért is, ha egy kis darabot megosztasz velük magadból.

Nem kell mindent eltitkolni, mindenkinek vannak gáz dolgai. Előfordul, hogy butaságokat beszél az ember, olyankor tudomásul kell venni, hogy nincs jó passzban. És nem csak másokkal, magaddal is legyél türelmes.

Ha nagyon zavar az, hogy nem tudsz a szemükbe nézni, akkor ezt is elmondhatod nekik, biztos furának tartják majd, de megszokják. Vagy csinálhatod, hogy beszéd közben néha-néha felpillantasz rájuk, egyre többször, így könnyebb hozzászokni a dologhoz.

Nekem is sokan a fejemhez vágták, hogy nincsenek érzéseim, mert nem látták rajtam, de igazából sokszor túl erősen akarom magam kontrollálni, és így teljesen lebénulok. De kellemesebb egy kicsit lazábbnak és szétszórtabbnak lenni, mint állandóan erőlködni azért, hogy mindent tökéletesen csináljak.

Ha valakivel kommunikálsz, az a teljesen természetes ha van köztetek szemkontaktus is. Mindegy, hogy ő a kezdeményező vagy te. Ez nem jelenti azt, hogy le sem veheted a szemed a szeméről. Ha például szeretnél valamit kérni tőle, kérdeznél tőle valamit, vagy meg akarod győzni valamiről, olyankor mindig a szemébe kell nézni, ezzel nyomatékot adsz egyrészt annak amit mondasz, és kifejezel vele szemben egyfajta nyíltságot. Ha ő akar meggyőzni valamiről, és te mondjuk el akarod utasítani, akkor mondhatod a nemet úgyis, hogy félrenézel, mellé beszélsz (sokszor van, hogy ez is hatékony), de ha a szemébe nézel és úgy mondod el neki, hogy sajnálod, de ez nem érdekel téged, az egy komoly határozottságot ad annak amit mondasz, nyomatékosító ereje van.

Fontos, hogy a szemkontaktus és a bámulás nem ugyanaz. Ha valakivel nem kommunikálsz, de le nem veszed róla a szemed, az kellemetlen a másik fél számára, ahogy a te számodra is. ha ezt veled teszik. Ilyenkor ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy aki bámulja a másikat, annak valamilyen gondolatok járnak a fejében a másikkal kapcsolatban, és teljesen jogosan lesz ideges akit bámulsz, mert joggal várja el tőled, ha akarsz tőle valamit, akkor nyögd ki, ha meg nem, akkor húzz a sunyiba.

Ha teljesen bezárkózol, és totálisan igyekszel elrejteni minden érzésedet, feltűnően kerülöd a szemkontaktust, azzal tényleg azt az érzetet kelted másokban, hogy takargatnivalód van, nem vagy őszinte, sunnyogsz. Nem kell, hogy teljesen nyílt legyél, és mindig minden érzésed a kirakatba tedd, hisz ezt senki nem teszi, mindenki védi magát valamilyen szinten, de ha képtelen vagy bárki szemébe nézni, nem fognak benned bízni.

De amit én sem értek, hogyha alapvető dolgokban nincs takargatni valód, és tiszta a lelkiismereted, akkor mi zavar abban, hogy a másik szemébe nézz. Önértékelési problémád van esetleg? Ezt lehet fejleszteni, figyelj magadra azért oda, hogy viselkedsz, de lehetőleg ne túl görcsösen tedd ezt.

Az amit leírsz, eléggé asperger szindróma gyanús, persze csak más gondjaid nincsenek, akkor csak enyhe formában.

A szemkontaktusra nekem az a trükköm, h nem egyenesen a másik szemébe nézek, hanem, egy kicsit feljebb, a szemöldök környékére. Eddig még senki nem vette észre ezt a "csalást".

A látszólagos érzelmi ridegségre sajnos nekem sincs trükköm, ez nekem is kicsi gyerekkorom óta megkeserítette az életemet. Annyit tudsz tenni, h ha szóvá teszik, teljesen őszintén elmondod, h neked nagyon nehéz kifelé megmutatni az érzelmeidet, de ez nem azt jelenti, h nincsenek.