Hol található I. (Szent) István koronája?
Úgy tudom, hogy Szent István koronáját III. Henrik a Magyar Királyságból való kivonulása után nem adta vissza I. Andrásnak.
Mert Orseolo Péter Henriktől kért segítséget jelképesen neki adta Szent István koronáját, és lándzsáját. Ezért is érdekel, hogyha létezik még ez a korona, akkor hol található, vagy melyik későbbi királyhoz kerülhetett.
Parlamentben van.
Igaz sokáig nem volt meg, állítólag bár nem tudom igazán a világháború utáni időkben találták meg USA-ban és ha jól tudom a 70-es vagy 80 as években adták vissza Magyarországnak.
A Parlamentben van a többi koronázási jelképpel együtt.
A II. VH-ban a menekülő Horthyék kivitték Németországba. Onnan az amerikaiak vitték ki és Amerikában őrizték sokáig.
A 70-es, 80-as években került haza.
Reméltem, hogy a parlamentes válaszokat megúszom, de még mindig úgy tűnik, hogy rengeteg a laikus. Azt a koronát Bizánctól kaptuk, azt hiszem I. Géza uralkodása alatt.
A lándzsa meg úgy tudom, hogy A Végzet lándzsája volt, azt ma Bécsben őrzik egy múzeumban. Bár ez is kérdéses.
Azért köszönöm a hozzáértőbbek válaszát!
A laikusoknak üzenném, hogy olvasni! :)
Mármint, nem az kérdéses, hogy ott őrzik-e, hanem az, hogy valóban A végzet lándzsája volt-e Szent Istváné, és azt vitte volna el Henrik. Mert köztudott, hogy Istvánnak volt egy lándzsája, ami elveszett, Henrik által.
A wiki meg azt írja, hogy elméletileg A végzet lándzsáját kapta Ottótól nászajándékba.
Csatlakozom az előttem szólóhoz.
A Szent Korona nagy valószínűséggel az a korona amit Szent István kapott, de nem a pápától, mert a Szilveszter bulla ami az előbbit állítja, útolagos beszúrás. Más forrás ami korabeli, viszont azt állítja a német császár adta a koronát Istvánnak.
Henriknél pedig szó sincs koronáról, csupán egy lándzsát ad át Péter király.
A bizáncból származtatott korona szintén tévhit. Ezt arra alapozták, hogy a korona hátsó képein bizánci császárok és egy Geobicáz nevű uralkodó látható. Ezek a képek azonban bizonyítottan nem eredeti képek, pótlások, tehát nem alkalmasak a korona készítésének datálására sem. Egyébként semmilyen koronaküldésről nem tudnak a bizánci források sem.
A legvalószínűbb elmélet: bizánci hatású avar műhelyben készült a korona a IX. században, mikor az avarok felvették a kereszténységet. Nagy Károly leigázta az avarokat és a koronát is magával vitte. Ezért vannak franciaországban ma is a koronához hasonló tárgyak. A koronát aztán a német császár adta Istvánnak, mikor kereszténnyé lettünk.
Istvánnak van egy korabeli ábrázolása a koronázási paláston, ott pedig egyértelműen nem a Szent Koronát viseli.
A koronázási paláston Istvánt valóban nem a Szent Koronával, vagyis a beavató koronával ábrázolják, a képen látható korona vagy az országló koronája, vagy a házi koronája lehet.
Szent István első pénzén egy zárt(!) korona látható, mely akár a mai Szent Korona sablonos képének is tekinthető. Ennyi arról, hogy a korai középkorban még nem léteztek zárt koronatípusok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!