Úgy érzem, hogy iszonyat hülyék, elvakultak, önzőek az emberek. Van aki úgy gondolja megéri foglalkozni törődni velük?

Kérdés, hogy azt vegyük-e magyar mentalitásnak ami ma a többségre jellemző, vagy azt, ami természetesen alakult ki és jellemző, nem feltétlenül a többségre. Én az utóbbit tartom a magyar mentalitásnak, és ez az értékrendem alapja, ennek próbálok megfelelni. E szerint dolgosak, béketűrők, az apróságokon felülemelkedők vagyunk, jobb időkben optimisták, rosszabb időkben derűsen cinikusak vagyunk, arra gondolva, hogy a víz szalad, a kő marad. Az anyagi javak csak másodlagosak, barátunknak, vendégünknek semmi sem drága az elégedettségéért cserébe. Érdeklődők vagyunk mindenféle tudás iránt és alázatosak a történelemmel szemben. Tiszteljük őseinket és mindenki másnál jobban ragaszkodunk az életünk és boldogságunk alapját jelentő földhöz, abból mindig csak annyit veszünk el, ami nem károsítja. Más vélekedései iránt elfogadók vagyunk, de nem tesszük magunkévá. Szerintem - nagy vonalakban - ez a magyar mentalitás. Bár más népek mentalitásának megértéséhez együtt kell élni velük, ezért nem biztos, hogy mértékadó a véleményem, de egyetlen népnél sem látok/érzek olyan jellemmélységet, olyan mélyen gyökerező, tapasztalt érzelemvilágot, mint nálunk.

Az már egy más kérdés, hogy ma a többségre nem ez a jellemző. Mindennek meg van az oka, így ennek is. Meg kell keresni ezeket, a legnagyobb történelemformáló erővel mindig az uralkodó osztály rendelkezett. Ki "uralkodott" a lejtők idején? Ki mélyítette el a pénz imádatát? Ki züllesztette le az embereket annyira, hogy saját önzésük fontosabb legyen még a családjuknál is? Ki vette el az emberektől a lehetőséget, hogy értékekkel "telítődjenek" növekedésük során? Ki szórta szét a közösségeket? Ezekre a kérdésekre sarkos és egyértelmű választ nem lehet adni, de van egy fő vonala, ami felismerhető. Ezt inkább nem is fejteném ki, tekintettel arra, hogy az ezt a vonalat húzó toll írja a szabályokat is, és a többség gondolatait is.

Én is sokat marcangolom magam mások hülyesége miatt, nálam az az alapszabály, hogy akiben felismerem az embert (emberséget), azzal törődök, akiben nem, azt meg elkerülöm, de nem támadom. Ha valami okból nem elkerülhető, akkor az a szabályom, hogy semmiképp sem ártok neki. Gyűlölni nem tudom a hülyéket, inkább sajnálni, neki üresebb az élete, neki vannak felszínes emberi kapcsolatai (hiszen egy bunkót senki nem szeret igazán).

A boldogság emberenként változik. Ha ezalatt minél jobb anyagi helyzetet értesz, akkor bizony le kell feküdni a kornak, és magasról mindenkire. Ez strucc-politika, viszont a másik út csak erős idegzetűeknek ajánlott. Ha nem tudsz szabadulni az önmarcangolástól, javaslom, hogy találj minél több aktív elfoglaltságot a szabadidődre.

Eszembe jutott egy bölcs mondás, miszerint:

A ROSSZ EMBER VÉTKÉT MEGVESD, DE MAGÁT, MINT EMBERT SZERESD!

Jézus Krisztus parancsa: SZERESSÉTEK EGYMÁST, AMINT ÉN SZERETTELEK BENNETEKET.

Ez a szeretet az ellenségre is kiterjed.