Miért van ennyi troll?
Három téma is felmerült a kérdésben, mind a három téma nagyon érdekes.
Trollok:
Feltételezem, a szót általános értelemben használod. Vagyis azokat az embereket érzed rajta, akik valamilyen formában megsértik, nem tartják tiszteletben a másik ember privát szféráját. A másik ember személyiségének és privát szférájának tiszteleteben tartásához szerintem nagyon komoly érettség és érzék kell, ez szerintem olyan érzék, ami csak lassan fejlődik ki a személyiségfejlődés során. De az is lehet, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy sok a sértett ember, akik a sértettségüket másokon töltik ki. Gondolom, mindez mindig is így volt, még az ókorban is, csak persze az internet névtelensége miatt most jobban szem elé tudtak kerülni a más embert privát szféráját tiszteletben nem tartó emberek.
Szerzői jogok: igazad, van, Magyarországon minden szellemi terméket automatikusan véd a szerzői jog. Nem kell ehhez levédetni, bejegyeztetni, a szerzői jogi védelem automatikusan áll elő a mű megalkotásánál fogva. Sajnos, a szerzői jog megsértése, úgy tudom, ,,csak'' magánvádas, nem pedig közvádas, tehát nem a rendőrség foglakozik, vele, hanem Neked kell pereskedned. Nem mondom, hogy jó ez így.
Napiszarra felkerülő emberek: ezt nem értem pontosan, hogy ők pontosan hogyan kerültek ide. A trollok és a képtolvajok megsértik más ember privát szféráját, vagy művészi munkáját. A napiszarra felkerülő emberek nem sértenek meg senkit: se nem lopnak meg, se nem sértegetnek másokat. Igazából inkább éppen ők az áldozatok, hiszen éppen az ő szerzői jogaikat sérti meg a napiszar azáltal, hogy az engedélyük nélkül újraközli a képeiket másutt. A napiszar ebből pénzt csinál, és időnként néhány kiszolgáltatott kiskamaszt olyan súlyosan megaláznak, hogy én komolyan félek attól, hogy öngyilkosság esetek is lesznek (Amerikában már voltak). A napiszar egyesíti magában a számítógépes bűnözés három korábbi fomáját: az adathalászat, a warez és a kiberzaklatás jellegzetességeit gyúrja össze egy új, pusztító bűnözési formába, ami ellen még felkészületlen a felnőtt társadalom. Később feltehetőleg a szerzői jog alapján a napiszarra felkerült sértettek valami kollektív per útján fognak eljárni a napiszar ellen. (A szerzői jogi szabályozás az USA-ban is ugyanolyan, mint nálunk.)
Fogalomzavarban vagytok: nem mindenki troll, aki bunko az interneten, csak azokat nevezzuk trollnak, akik szandekosan, a poen kedveert provokalnak, de nem gondoljak komolyan, amit irnak.
Szoval nem kell oket bantani, sokkal veszelyesebbek naluk az igazi hulyek, akik el is hisznek mindent, amit kommentelnek. A trollt konnyen lekoptathatod azzal, hogy nem valaszolsz, a hulyeknel ugyanez nem mukodik.
Gyakori kérdéseken is vannak , valaki csak azért jár ide ,hogy kioktasson és oltogasson, így éli ki az életben való sikertelenségét. Szánalmas alakok. Nekem is szoktak írkálni nagyon szeretem őket. -.-
Így gondolkodnak:
1.Először beírnak vmi nagystílű lenéző bunkkó dumát.
2.Várják a reakciót.
3. 2 lehetőség van, ha talál vmi kifogásolni valót a szövegbe abba köt bele és próbál jobban felhúzni(azokkal a dumákkal amikkel őt szivatták egész életébe) , ha túl intelligensen válaszolsz helyesírási hibákat fog keresni és azzal jön majd ,hogy nem tudsz helyesen írni meg és próbálja majd bizonyítani ,h okosabb nálad.
Megoldás: Ne írj neki vissza. Az jobban idegesíti, naponta nézi majd ,hogy kapott e reakciót... minnél tovább nemkap annél idegesebb lesz. Lehet ír majd valamit ,h rávegyen a hőn áhított szópárbajra, ne írj neki az a legjobb.
Ha látod ,hogy vki ilyen minnél hamarabb ott kell hagyni, nem érdemes rá időt pazarolni csak felhúz.
El kell őket viselni... Nagy az Isten állatkertje.
Elolvastam egy kérdést és rájöttem, hogy a kérdező egy troll.
Problem?
azért, mert ez az internettel jár
problem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!