Jézus tényleg nem zsidó volt?
van erre valami bizonyíték?
azt olvastam hogy párthus volt, ami a mostani Irán, a nácik is azt mondták hogy nem volt zsidó, hanem árja volt, és hát Irán az árják földje így már van benne valami. de mi igaz, és mi a véleményetek?
Mit számít az, hogy milyen származású volt, kit érdekel a családfája?
Hívő embert nem foglalkoztatnak ilyen dolgok mert tudja, hogy nem volt zsidó, nem volt pártus mint ahogy görög vagy római sem volt, Jézus Jézus volt, tehát Ő minden volt.
Szia!
Tényleg!
Jézus a Krisztus, a vagyok.
Állítás:
Jézus nem is zsidó, hanem párthus eredetű, mivel anyja a Jeruzsálembe érkező párthus Heléna hercegnő lánya volt.
Cáfolat:
Ezt egyetlen forrás nem támasztja alá, sőt: ahhoz hogy Jézus Heléna unokája lehessen, ahhoz Helénának hetvenvalahány évesen kellett volna szülnie egy fiút, vagy kitalált lányának 13 évvel a keresztre feszítés után kellett volna megszülnie a párthus-magyar Jézust.
Bővebben:
A római Iosephus Flavius és Tacitus történeti munkáiból sok mindent lehet tudni Helénáról, az Adiabéné nevű királyság uralkodójának anyjáról. Adiabéné a párthusok vazallusa volt, lakói irániak és/vagy iranizált örmények/arámiak lehettek. Heléna is, fia is (II. Izatész Kr. u. 34-57/60) áttért a zsidó hitre az első században, és már ekként zarándokolt Jeruzsálembe Kr. u. 46-ban, fiával együtt. Itt haltak meg 60 körül. Lányáról nem szólnak a források, de ha lett volna is egy lánya, aki vele együtt érkezett, az hogyan szülhette Jézust 13 (vagy 15) évvel annak keresztre feszítése után? Az is kizárt, hogy ama nem létező lányt esetleg korábban, már az időszámítás kezdete előtt előre küldte volna anyja, hogy megszülhesse neki a parthus-magyar Jézus unokát. Akkor ugyanis Máriának (Mirjamnak) nagyjából Kr. e. 30 és 20 között, Helénának, Jézus nagyanyjának pedig Kr. e. 60 és 40 között kellett születnie. Akkor viszont Helénának legjobb esetben is hetvenvalahány évesen kellett volna szülnie Izatészt (ha nem kilencvenvalahány évesen), és legalább 100 de talán 120 évig kellett volna élnie ahhoz, hogy 60 körül hunyjon el. De még ha a kronológia stimmelne is, mi valószínűsítheti, hogy egy sok ezer lakosú városban egy időben élő két ember anya-fiú kapcsolatban lennének, ha ezt nem támasztja alá különben semmi az égvilágon? Nyilvánvaló, hogy a nem bizonyítható (sőt kimondottan cáfolható) elképesztő ötlet egyetlen célja, hogy bizonyítsa: Jézus szegről-végről magyar, és nem zsidó. Hiszen, mint Badiny írja: „ő éppen azért jött közénk, hogy a zsidók Jehovája helyett a sumérok által már régóta tisztelt mennyei Atyát ismertesse meg velünk”. Valójában Jézus és hívei zsidóságát a sok ezer éves egykori források, köztük az Evangéliumok eseményleírásai egybehangzóan állítják
Sárközy Miklós
2013. május 5.
Állítás:
Ha Jézus zsidó lett volna, nem szögezték volna keresztre, hiszen a jeruzsálemi zsinagóga törvénye szerint „zsidót halálra ítélni nem lehet”. A keresztre feszítést pedig csak nem zsidók kivégzésekor gyakorolták.
Cáfolat:
A források ilyen törvényt nem ismernek, az ellenkezőjére viszont (zsidók kivégzésére, keresztre feszítésére) van példa más is.
Bővebben:
A meglepő állítás Badiny-Joóstól ered, aki itt sem hivatkozik semmilyen ellenőrizhető történelmi forrásra. Ellenkezőjére viszont vannak források: Josephus Flavius, A zsidók története XIII. fejezetében például arról ír, hogy Alexander Jannaeus, Judea királya (Kr. e. 103-76) a farizeus zsidók „közül nyolcszázat keresztre feszíttetett, s mielőtt még ott meghaltak volna, szemük láttára lemészároltatta előttük asszonyaikat és gyermekeiket.” A keresztre feszítés valóban nem zsidó büntetés, ez azonban nem azt jelenti, hogy zsidókat nem feszítettek keresztre. A zsarnokok különben is túlteszik magukat még a valóban meglévő törvényeken is. De a forrásokban semmi nyoma nincs olyan törvénynek, amilyenre Badiny hivatkozik. Maga az Ószövetség többször utasítást ad arra, hogy például azt, aki vallási téveszméket hirdet, ki kell végezni. Abból, hogy Heródes Antipas lenyakaztatta Keresztelő Szent Jánost, legkevésbé sem következik, hogy az ne tartozott volna a választott néphez. Épp az ellenkezője igaz annak, amit Badiny állít: Jézust nem feszítették volna keresztre, ha nem lett volna zsidó. Jeruzsálemben, a zsidók húsvéti ünnepén azért kellett halálra adni őt, mert az ünneplő tömegben sokan lelkesedtek érte, Dávid fiaként köszöntötték. Egy párthus herceg a párthusok között találhatott volna veszedelmes népszerűségre, Jeruzsálemben legfeljebb kinevették volna. Legalábbis Saultól, Szent Páltól fogva az egész kereszténységet egy hatalmas maffiának állítja be, amely nemcsak nem őrzi hűségesen, hanem egyenesen meghamisítja Jézus történetét.
Jelenits István
2013. május 5.
Mindezekhez már csak annyit, hogy
"Jézus zsidó volt és mindig is az maradt."
Ezt olvashatod ( angolul "Jesus was and always remained a Jew" ) a Vatican 1982 március 6-án tartott püspöki konferenciájárólkiadott publikációban, melynek tárgya a Római Katolikus Egyház és a zsidóság, zsidó vallás kapcsolata. - [link]
Szóval azt, hogy nem volt zsidó, csak olyannak hidd el, aki egészen biztosan jobban tudja, mint a Római Katolikus Egyház Püspöki Konferenciája. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!