Meg vagyok átkozva?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Ne ijedjetek meg, nem ezotéria kérdés ez.

Csak már egyszerűen nem tudom, mit csináljak.

Van egy roma nő munkatársam. Amikor vele dolgozom, nincs semmi baj. Négy napot dolgozunk, kettő pihenő.

De, amikor visszamegyek pihenőről, általában mindig valamit bekavar a többi munkatársak előtt.

Hogy én ezt mondtam, vagy azt mondtam, vagy csak olyan hangulata van, és nem beszél egész műszakban hozzám. Így pedig csapatmunkát nem lehet végezni, hogy nem beszéljük meg a munkát.

Hárman vagyunk délutánosok, szerintük én vagyok az, aki kilóg a sorból.

Engem munkám után a csoportvezető szeret, velem mindent megbeszél, velük már nem, mert mindkettő eljátszotta a bizalmát. Így irigyek rám, pedig én egyikkel szemben sem mutatok rosszindulatot.

Ezért a két délutános ellenem fordul, ott tesznek keresztbe, ahol tudnak. Illetve csak ez a nő, de a másik adja alá a lovat.

Most is felhívott a csoportvezetőm, hogy a délelőttösök ki voltak akadva, mert állítólag én ellenük beszéltem.

Ezek a dolgok majdnem minden alkalommal előfordulnak, amikor én pihenőről visszamegyek.

Pihenőről visszaérek, nem győzöm kimagyarázni magam, hogy ez nem igaz. De már belefáradtam.

Főnökünk nem lép semmit, mert a békesség kedvéért nem akar senkit sem elküldeni. Milyen békesség ez? Kinek? Csak neki, meg a cégének.

De ennek a nőnek olyan jó beszélőkéje van, hogy el tudja hitetni azt, amit kitalált.


Eleinte azt adta be mindenkinek, hogy csak ő dolgozik, én nem, mindent neki kell egyedül elvégeznie. Később persze kiismerték, így nem törődnek vele, hogy miket mond. Mármint az áruház dolgozói, mert ők külön cég.

Tudni kell, hogy ez egy külsős cég, egy áruházban dolgozunk. Ő dohányzik, én nem. Amikor kimegy dohányozni, az áruház dolgozóinak összehord hetet-havat, jót nevetnek rajta, de azért néha rosszindulatú megjegyzéseket is tesz, amiket később én visszahallok.

Pár éve szabadultam meg a férjemtől, aki agresszivitását rajtam élte ki, terrorizált bennünket.

Most pedig ennek a nőnek a terrorja alatt kell dolgoznom?

Közben pedig tőlem kér kölcsön, eddig adtam is neki. Hónapokig vártam, hogy visszaadja. Tegnapelőtt megtagadtam, ma már azzal hívott fel a csoportvezetőm, aki mellesleg mellettem áll, de nem tud semmit csinálni, hogy ez a roma nő elterjesztette a délelőttösök között, hogy én rájuk beszéltem.

Soha nem éreztettem vele, hogy ő nem olyan, mint én, tőle már megkaptam néha, hogy igen, a parasztok ilyenek.

Kitalálta, hogy a munkatársam is roma származású, csak titkolja, ezért vele jó viszonyban van. Ő pedig engedi, mert ki tudja használni.

Aki pedig segít neki, helyette bejön dolgozni, az ellen áskálódni kell.

Egyszerűen nem tudom, mit csináljak.

Ma nem dolgozom, de éjjel is ezzel a nővel álmodom, nappal is rá kell gondolnom, befészkelte magát a gondolataimba, azon gondolkodom, mit kellene máshogy csinálnom, ez már tisztára felőröl.

Van ebből a helyzetből kiút?


2013. ápr. 22. 12:53
1 2
 11/11 A kérdező kommentje:

Szia!


Nagyon kedves tőled, hogy érdeklődsz.

Végül is úgy oldódott meg a problémám, amit nem is vártam.

Viselkedése, munkatársaival szembeni hozzáállása miatt írásbeli figyelmeztetést kapott azzal, amennyiben nem változtat a viselkedésén, legközelebb már el is küldik.


Ez most egy kicsit helyretette. Most megpróbál velem is rendes hangnemben beszélni, úgy tesz, mintha nem történt volna semmi köztünk.

Tudom, hogy ez átmeneti, de most meg van egy kicsit ijedve.

2013. máj. 16. 01:31
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!