Hogy mondhatta volna azt Koppány, hogy "Bizánc" jelét magamra vettem, még 1000 előtt, ha az egyházszakadás majd csak 1054-ben következik be? Többi alul.
Tudom, hogy az István a Király az egy rockopera, és semmi köze a valósághoz. Na de ha tényleg volt, vagy lett volna összetűzés István és Koppány között?!
Hogy mondhatta volna azt Koppány, hogy "Bizánc" jelét magamra vettem, még 1000 előtt, ha az egyházszakadás majd csak 1054-ben következik be? És azelőtt se "nyugati" se "keleti" egyház nem létezett.
Jelen kérdésemben Istvánt és Koppányt is jó emberként tételezem. A kérdés nem azt feszegeti, hogy ki volt a jó fiú! Ezt döntse el mindenki maga.
Szia!
Az általad jelölt dátum a csúcspontja, vagyis kiteljesedése volt az egyházszakadásnak, de a folyamat már néhány száz éve tartott.
Szívesen!
Közben utánanéztem.
Az ortodox irányzat alapelveit a khalkédoni zsinaton 451. október 8. és november 1-je között fektették le.
Mindig úgy értelmeztük, hogy Bizánc, Konstantinápoly és Isztambul egy és ugyanazon város neve különböző korszakokban.
Elfelejtjük, hogy Bizánc (Büzantium, később Nova Roma) tulajdonképpen egy országrész, vagyis inkább egy birodalom volt, bár ezt az elnevezést csak később kapta.
Tehát Konstantinápoly egy darabig Bizánc fővárosa volt,330-tól kezdve.
Az egyetemleges egyház szétszakadására irányuló kisérletek már a VI.-VII. században megkezdődtek, de a tényleges különválás, ahogy írod is, csak 1054!ben következett be.
Az István, a Király-ban van ugyan néhány anakronizmus, de ez, azt hiszem, nem tekinthető szigorúan ilyesminek.
Köszönöm a segítségeteket!
Kezdett már akkor is sok felé ágazni a vallás.
Ezért érdekes a tény, hogy akár keresztény volt valaki akár nem, minden esetben hitetlennek "pogánynak" nevezték. Meg érdekes az is, hogy sok keresztény ágat kiközösítettek, és egymást "pogánynak" nevezték.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!