Mit lehet tenni az udvarán vonyító szomszéddal?
A szomszéd férfi (kertesház) pár évvel ezelőtt élettársként behozott az utcába egy olyan nőt (50-60közt) aki az udvarán sápítózik amint jóidő van. Ez az ordítástól a fejhangon való sipákolásig sokmindent lefed, hadd ne mondjaem melyik népcsoportból való az asszony már szerintem ennyiből is ki lehet találni.
Olyan embertelen állati hangon üvölt, hogy 2-3 házzal arrébbról jöttek már át szólni még az elején, hogy a tűzoltó férj éjszakás volt és aludna. Mi konkrétan a szomszédai vagyunk...
Télen még so-so elviselhető mert bent csinálják, de nyáron ezek a tetves állatok az udvaron élik az életüket, nekünk meg a lakás felében nem lehet megmaradni, mert olyan, mitnha a tarkód mögött üvöltene.
A hatóság természetesen nem igazán csinál semmit, már uzsorázásért is figyelték az asszonyt, de abból se lett semmi... élek a gyanúval, hogy azóta is megy a bolt mer a dattyonjó ismerősök azóta is járnak hozzá. Az orruk előtt zajlik az ügylet és """nem tudták megfogni"""
Ehhez képest egy csendháborítás már végképp semmi.
Minden ötletre nyitott vagyok,
én pl arra gondoltam hogy egy megafont fordítok feléjük, meg egy mikrofonnal (felvétel nélkül természetesen) veszem ahogy üvölt és mondjuk 5xös hangerőn visszaadom a saját pofájába
De tényleg minden javaslat érdekel, ami nem jár szabadságvesztéssel számomra, pénzbüntetéssel, vagy felfüggesztettel...
Sajnos nem hiszem, hogy sokmindent tehetsz, a visszaadás jó ötlet.
Esetleg menjetek be többen (a környéken lakókkal, akiket szintén zavar) a jegyzőhöz, és kérdezzétek tőle, lehet-e tenni valamit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!