Most tényleg én vagyok a bunkó sznob k*csög?

Sulimban néhányan bunkónak és sznobnak tartanak, de szerintem abszolút nincs igazuk. Az egész dolog úgy kezdődött, hogy csak úgy teljesen simán megemlítettem, hogy egy milyen jó helyre járok önkénteskedni. Sokat dolgozok, de nem kapok érte semmit, viszont olyat, amire később a szakmám miatt szükségem lehet. Akik szivatnak, ők pedig rendszeresen járnak dolgozni diákmunkában, mert nem állnak olyan jól, és kell a pénz. Én soha nem kezeltem magam felsőbbrendűként, vagy őket alsóbbrendúként, csak megkérdezték, hogy miért dolgozok ingyen? Mondtam, mert szeretem, később hasznos lesz, és annyira nincs is szükségem pénzre (nem költök sokat, a zsebpénzem bőven elég rá). Valójában jó anyagi körülmények között élünk, szóval megengedhetjük magunknak, ami éppen kell. Most azzal szivatnak, hogyha ennyire jól állok, akkor miért nem megyek el diákmunkába, és miért nem adom nekik a pénzt, akiknek tényleg szükségük van rá, és nem csak szórakozni járnak "dolgozni"?

Meg kiderült, hogy rendszeren járok színházba (családdal), és egyből jött, hogy mekkora sznob vagyok. Mivel állandóan ezzel szivatnak, így kicsit eldurrant az agyam, és beszóltam egy olyat, hogy: "Akkor menjenek segélyért, vagy mondják meg az anyjuknak, hogy szüljön még 6 gyereket. Igen, biztos nagyon sznob dolog színházba járni, de szerintem jobb, mint részegen a kocsmában rohadni, esténként meg Mónika showt bámulni."

Jó tudom, hogy elég durva volt, de komolyan nem nézem le őket, csak rohadtul idegesít az állandó piszkálódásuk. Pedig komolyan nem vágok fel az anyagi helyzetünkkel, nincs méregdrága telefonom, nincsenek húdemárkás ruháim (olyan középkategóriásak), és nem járok a saját kocsimmal suliba. Azt, hogy van saját kocsim, azt már próbálom úgy titkolni ahogy lehet, bár nem tudom mennyivel ronthatna a helyzetemen.

Igazából az idegesít a legjobban, hogy utálnak, pedig én mindent megteszek, hogy ne éreztessem a vagyoni különbségeket.