Akik egyedülállóként élik le az életüket, mi tartja bennük a lelket?

Elnézést, 23, fiú vagyok,de...

Azt hiszem mindenkinek más az értékrendje, más teszi boldoggá, más kell ahhoz,hogy boldog legyen. Hiába társas lény az ember, vannak kivételes esetek,mint minden máshol is az életben.

Biztosan vannak egyedi esetek, mikor valami trauma-rossz élmény,vagy valami hasonló miatt nem tud egy ember párjaként/társaként tekinteni a vele ellenkező neműre, így nem is vágyik társaságára.

Én így gondolom, így látom.

Bennem az, hogy ha férjem lenne, akkor korlátozva lennék csomó dologban.

Így meg gondolok egyet és azt teszek, amit akarok. Nekem ez elég fontos ahhoz, hogy ne magánynak érezzem az egyedülállóságot, hanem szabadságnak.

Mielőtt leoltana valaki, hogy úgy kell férjet választani, jelzem, hogy nem az állat módra viselkedő társ kategóriára gondoltam. Olyan van nőben, férfiben egyaránt, aki birtoklásmániás.

Egyszerűen csak arra gondolok, hogy ha kedvem tartja másik helyen élni, akkor költözök. Ha kedvem támad utazni, akkor utazok. És ez azért tartós kapcsolatban nem működhetne így, az önzőség lenne. Nem működhetne jól, ha mindig csak a másik felem kötne kompromisszumot, mert nekem valamihez kedvem van. Meg ismerem magamat is annyira, hogy tudom én viszont kicsit sem vagyok kompromisszumra hajlamos.

Az örömömet és bánatomat pedig megosztom a barátaimmal, a testvéremmel, szüleimmel. Nem vagyok egyedül a világban, azért mert nincs férjem és gyerekem.

33N

Az utolsóval egyet értek. Az ember reménykedik a végsőkig.

Mondjuk most épp nem vágyom hú de nagy társaságra, mert rendesen át lettem vágva, és ez elveszi a lendületet.

A legjobb barátnőmről tudnék írni.. (én 19 éves korom óta együtt élek a férjemmel, gyerekeink vannak, 40 évesek vagyunk)... de a legjobb barátnőm most töltötte a 43.at. Nagyon sokat beszélünk erről a témáról, azt érzem, mostanra fogadta el, hogy egyedül marad. Volt egy 3 éves kapcsolata, remélte, h család lesznek idővel, de nem így történt, pasi kidobta.. :(

Aztán összekapta magát, szétnézett a "piacon", és nem talált magához illő társat (sajnos). Volt két év depije, és rákot is kapott... túllendült ezen is, a munka volt az élete értelme és egyben hobbija is (amit nagyon jól csinál amúgy).

Kb. fél éve bukott ki belőle egyszer így martinizés közben, hogy ő már így marad, és ez neki nagyon fáj. De nem beszélt róla soha többé, csak akkor... azóta járunk egymáshoz, a mi gyerekeinket sajátjaként szereti, minket testvérként szeret... de nem boldog.. azt látom rajta :(

1-es vagyok.

Ne bánkódjatok! Tudom könnyű mondani, de nem szabad. Keressétek a boldogságot,de ne a párotokat. Ha párját keresi az ember, biztosan nem talál rá, és egy idő után belekeseredik az ember. Járjatok nyitott szemmel, adjátok önmagatokat, és ne a divatmajmok-menő gyerekek-magukkal elszállt emberekkel szimpatizáljatok, mert ott elég nagy a kudarc veszélye. Szerintem jobb egy olyan férfival ismerkedni, aki inkább legyen visszahúzódóbb, félénkebb. Az ilyen jobban megbecsüli amilye van.

10-es

Én ezt sosem értettem a nőkben, hogy mégis, mi a fenét akarnak? Hogy eljön értük a herceg fehér lovon, illetve Mercivel? A mai Magyarországon? Ez totális képtelenség, mégis, gyakran még felnőtt nők is eszerint élnek.