Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Albérlő kirúgva, de még...

Albérlő kirúgva, de még mindig tartozik. Mit lehet tenni?

Figyelt kérdés
Tudom, hogy már volt ilyen kérdés. Albérlőm visszaélt az engedékenységemmel, a lakásbérleti díjat fizette rendesen, de engedtem neki, hogy a rezsi díjat ne havonta, az alapján fizesse, amit elfogyasztott adott harminc nap alatt. Aztán családi zűrök lettek nála, vagy mi, a lényeg az, hogy nagy összeget felhalmozott a ki nem fizetett rezsiből. Most sem fizeti ki, türelmet kér. Már három hete zárcserével kényszerítettem távozásra. Még mindig 160e Ft-tal tartozik. Hogy hajthatom be rajta? Az ingóságaival tele a lakás, de ezzel nem megyek semmire. Eladhatnám, de hónapokig tart és bagót kapok érte, nem a valós értékét. Nemigen tudnám összeszedni a szedett-vedett bútoraiból meg használt kávéfőzőből a pénzemet. Tényleg meg kell fenyegetnem valami erős emberekkel? Ja, és a lakást, bár nyilván óvatosabban, de kiadnám, tehát lassan sürgetném az egész ügyet, mert nekem az is veszteség, hogy nem tudok új bérlőt fogadni. Nem volt leadózva a kiadott lakás, de közjegyző előtt nem kötöttünk szerződést, tehát nem behajtható a tartozás. Szerencsére nincs bejelentve a lakásba mint lakó, akkor az életben nem szabadulnék meg tőle.

2013. febr. 6. 21:03
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:
Még mindig nem fizet. A bútorait sem viszi el. Most sincs semmi jogom? Márciustól új albérlők lennének. Most az megoldás, ha felszólítom, h tüntesse el a bútorait és ha 8 napig nem csinál semmit, akkor enyém a pálya? Mert az előzőekben erről volt szó, hogy ha hivatalosan közlök vele vmit és 8 napot adok neki, akkor rendben. Vagy semmi sincs rendben és tulaj nuku jogok?
2013. febr. 10. 12:10
 12/13 anonim ***** válasza:

Nem arról van szó, hogy ne lenne semmi jogod, hanem arról, hogy a jogaidat erőszakkal nem érvényesítheted.


Olvasnivaló:

[link]


"A bérlő tulajdonát képező dolgok nem kerülhetnek jogszerűen a bérbeadó birtokába azzal, hogy kizárja a bérlőt az ingatlanból, sőt ezzel a cselekménnyel a bérbeadó adott esetben bűncselekményt is megvalósíthat."


Mivel itt már megtörtént a baj, én ügyvéd nélkül egy lépést sem tennék.

2013. febr. 10. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm a segítséget!
2013. febr. 11. 10:30
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!