Eper termesztése magról? Tapasztalatok vélemények érdekelnek. Rujana
A magokat így január végén vetettem el egy hosszúkás műanyag ládikába, és gondosan lekötöttem fóliával. Földnek közönséges virágföld és folyami homok keverékét használtam, a magokat nem áztattam, kelesztgettem. Nem takartam be földdel az apró piros magokat: valahol azt hallottam, hogy a fényre csíráznak. Világos, de hűvös (olyan 15 fokos) ablakba helyeztem el a ládát. Minden nap spriccelve locsoltam, hetekig nem történt semmi, és már elkönyveltem szokás szerint, hogy ez sem sikerült. Közben lomtalanítottam a szekrényt, és találtam ott egy nagyítót. Poénból elkezdtem nézegetni a palántának vetett magokat, és akkor láttam, hogy csírázik az eper.
Még vagy két hétig lefedve tartottam a dobozt. A pindur magokból miniatűr és igen törékenynek tűnő epertövek lettek, kíváncsian vártam a megerősödésüket. A földet mindig nedvesen tartottam alattuk. Ekkor már májusra járt az idő, apránként kiszoktattam a kis növényeket az udvarra-ládástól. A dobozukban eléldegéltek, virágoztak is, de még nem teremtek. Ősszel tanácskoztunk, hol teleltessük a növényeket, végül odaadtam tesómnak, aki kiültette a kertjébe. Ott a következő évben takaros bokorrá fejlődtek, és teljes gőzzel gyümölcsöt érleltek.
És milyen a termése? Igen zamatos, aprócska, illatos.
Kettesével-hármasával nő kicsi fürtöcskékben. Az állaga más, mint a nemes szamócának, krémesebb, a magok keményebbek. Betegséget nem láttam rajta, és mivel a gyümölcsök szára aránylag magas, a kis piros bogyók nem fekszenek le a földre, a csiga nem rágja meg, és a por se verődik fel rá. Nem szedtünk soküvegnyi szupertermést, de gyerekes örömmel kutakodtunk a piros kúpocskák után. A szezonja májustól októberig tart, jópárszor csemegéztünk róla. Közben egyetlenegyszer sem locsoltuk, nem is ápoltuk a töveket sehogy, magától kínálták a kis terméseket. Indákat nem nevelt, de a tövek egészen megsűrűsödtek, megvastagodtak.
Forrás:
Én Reugen néven találtam magot és, ahogy sikerült utána néznem ez erdei szamócát jelöl, tehát tőosztással szaporítandó, mivel nem nevel indákat és alapjáraton kisebbek a termései, mint a nemesített földieper fajtáké.
Viszont a csírázási ideje veszett hosszú 4-5 hét is lehet, akinek sikerűlt, azt írta, hogy magokra nem rakott öldet és a kiültetést követő tavasszal szedte össze magát de nagyon, addig nem bízott benne, hogy lesz belőle valami. Próbálkozni megéri.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!