Szerintetek is meg kellene kérdeznie tőlem, hogy nem zavaró e ez nekem?
Figyelt kérdés
Majd két éve már egy olyan helyen vagyok albiban, amiről más témában már írtam itt. Nem is albérlet, egy kollégiumi rész. Az elmúlt két hónapban, olyan sűrűn van fent lakótársam barátnője, hogy az inkább már nem is vendégségbe jár fel, hanem itt lakik. Megvan neki is ágyalva a lakótársam szobájában, pl és szinte az egy emelettel lejebb levő saját szobájában szinte alig van. Amikor ide jöttünk és elrendeződött, hogy én ebben,ő abban a szobában vagyunk, nem igazán volt ez, hogy bármelyikünk is állandóra szinte idehoz egy csajt lakni. Közös a zuhanyzó, a wc, az előtér, és zavaró, hogy már gatyába férfi léttemre ki semmerem menni, mert kint lehet, és nem akarom zavarba hozni ezzel. Mi a véleményetek? máshol már leírtam, hogy egy év telt el mire felfogta társam az átthallatszó kefélés zajait is, most úgy tünik odafigyel.2013. jan. 14. 14:00
11/12 A kérdező kommentje:
persze hát mondom mire igazán felfogta, hogy nem hat meg az, hogy ő nem tudja kontrollálni hogy hangos dugás közben eltelt egy év is. gondolom mivel sokat dolgozik és úgy érzi alig van itthol, azt gondolhatja, vagy nemtom, hogy ilyesmi természetes, mert saját szobájába azt visz akit akar. ez így is van, illetve lenne, ha nem lenne közös helyiség, gipszkarton válaszfal, stb stb. de akkor jól látom, hogy azért illő ilyenkor szólni, hogy mit szól hozzá a másik lakó is.
2013. jan. 14. 17:57
12/12 A kérdező kommentje:
Tegnap este féltizenegykor kimentem a wc-re, jelezve, hogy fent vagyok, és mikor mentem zuhiba kezet mosni, köszön a csaj, nem vágtam direkt jó képet, mert nagy vihogásra mentem ki, mert pont cukkolták egymást, és a nagy poén hevében szarnak ilyenkor a másikra, a villanyt égetik, fürdőben elszívó van, tárva nyitva az ajtó, közben meg viháncolnak mintha nappal lenne. monda nekem lakótársam, hogy felébreszettünk? hát mondom fél tizenegy van aztmondja, de van mikor fent vagy ilyenkor még. mondom olyankor az ajtóm nyitva is van, de ha zárva akkor szeretnék pihenni. erre lekapcsolja a villanyt és csend volt. Ezt nem akartam direkt, hogy ne legyen az, hogy munkanélkül egész nap itthol vagyok és ilyenkor baxogatom őket, de tényleg sokszor nem nézik, hogy esetleg én is vagyok, vagy a melettünk levő szobákban. mert ők szerelmesek és cukkolják egymást, a csaj sikitozik, attól még van más is a világon. Vegyék már a lapot....
2013. jan. 15. 06:59
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!