"Felgyújtotta magát egy spanyolországi munkanélküli. "-Ezt a hírt miért kell nekünk megtudnunk? Miért járják be ezek a világot?

Miért érdekli az embereket? Mi közöm hozzá, hogy innen több ezer kilométerre egy számomra teljesen ismeretlen ember olyan okokból, amiket csak akkor értenék meg, ha életében ismertem volna, ilyet csinált?

Jó, tudom, ne nézzek híreket, ha nem tetszik... de az ilyeneket nem bírom szó nélkül hagyni, mert egyszerűen hihetetlenül nem látom semmi értelmét, hogy közlik velem ezt az információt, hogy egy ember meghalt valahol. És én ezzel mit csináljak? Tudok bármiben segíteni neki? Meg tudtam volna akadályozni? Ismerem a rokonait? Az idegesít ebben a legjobban, hogy világosan érzem mögötte a hírvadászok álszenteskedő komolyságát, akik egy ilyen hírt csak a hírértéke szempontjából értékelnek, csak a pénzt látják benne, semmi mást. "Csak legyen valami, ami borzalmas, sokkoló, hogy jó sok szem kikerekedjen, igen, ilyen is van a világban, szörrrnyűű, ugye? Mi is nagyon sajnáljuk szegényt! Képzelje el, micsoda kínok tölthették el a szerencsétlent, ahogy elevenen megégett! -Hú, Sanyi, látod, hogy hogy szörnyülködik ott az az öreg néni! A szívére tette a kezét! Beszarás, több ilyennek kéne történnie. Ha ennyi pénzt kapnék, lehet, hogy én is felgyújtanám magam, höhö! Na várjál, de amikor leközöljük, adjunk neki valami gyászos színezetet, hogy meglegyen a komolysága, vagy mi. Közöljük szárazon, érzelemmentesen, hogy ne az legyen, hogy túl sok a felkiáltójel és már nem is veszik komolyan. Sokkal nagyobbat üt, ha a bombasztikus híreket száraz kijelentésként írjuk le, mert akkor annál nagyobb lesz a megdöbbenés -"MICSODAAA? ÚRISTEN! ÉS EZT CSAK ÍGY ÍRJÁK? -Jó lesz, mi?"