Az, hogy köszönök-e valakinek, az egyéni szocproblem, nemde?
1. Ha ő megtisztel téged a köszönésével, (mert tiszteletről van szó ugyebár) akkor bunkóság nem válaszolni rá tisztelettel..
2.Ha te nem tiszteled meg azzal hogy köszönj neki előre, akkor nincs joga reklamálni. Jogod van nem észrevenni.
nem tudom menniy idős
de anyám lehetne
elég sokat ártott nekem, olyan embereket hordott le, akiket tiszteltem. 2 hónapig bíztam, utána meguntam, és beszólogattam neki, utána vége lett az évnek. tavaly vtam 8. és akkor jött oda 2. félévbe, 4 hónapra. ~4,8-ra álltam amikor odajött, évvégén ~4,2 és 3 akart adni, mert nálla csak 3 álltam. Előtte évekkel ismertem, tegeztem, óvodás korom óta ismertem. Amikor odajött, úgy fogadták, h kiakasztják. Sikerült elég sokáig tartani, hogy hagyjuk már még egy kicsit, csak 8. utolsó hónapok, nem most akar már megtanítani minket meg minden. Hát rádöbbentem, hogy de. És aztán amikor derült égből villámcsapás íratta a dolgozatokat, (kit érdekelt már akkor)és egy beszélgetés során előző tanárainkról mondott olyanokat, hogy hagyjuk már meg ők milyen lazák, meg hogy annál midneki 5 volt. És amikor a felvételi jött fel, hogy akkor miért lettel olyan felvételik, amilyenek. (25 pont átlag, úgy, hogy 4 ilyen nagyon hülye is volt, akik csak betippelték, és nemigen volt 10 pontjuk se) akkor annyit mondott, hogy lehet, nem kellett volna ennyire keményen venni. És év végén még nekem kellett volna neki hálás lenni, hogy a 4,3-ra megadja a 4. Amikor más tanárok meg simán megadták volna már rá az 5, hogy ne azon múljon a kitűnő, ő még 3 akart. Elég sokszor le akart járatni az osztály előtt, de nem nagyon ment. Mert röhögtem rajta. És ma meg -nem először- panaszkodott, hogy nem köszönök neki, meg hogy nem állok szóba vele, és ha szóba állnék, akkor megtudnám, hogy nem akart nekem ő ártani meg minden.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!