Agyban parnak kozt halni meg?

Nehéz kérdés.

Én mondjuk nem bírom a fájdalmat, szóval én örülnék a morfiumnak.

Ráadásul ha az otthon alatt azt értjük, hogy a rokonok között, akkor nem hiszem hogy van jogom arra "kötelezni" őket hogy végignézzék a szenvedésem és a halálom.

Szerintem nem sok mindenki menne benne ebbe, az emberekben egyszerűen benne van az élni akarás, ez afféle ösztön :)

Én lehetőségeim szerintem még mindenesetre megpróbálnám elrendezni a dolgaimat, hogy békében dobjam fel a talpam

Szerintem itt kissé félreértelmeződött a kérdés.

Ez a rokonoktól független, személyes döntés kérdése, avagy a halállal szembeni egyéni hozzáállás.

Ha a kórházban való kezeltetést és az otthoni, beletörődött elmúlást hasonlítjuk össze akkor az én véleményem az, hogy egyik sem jelképezné az én választásomat. Egyrészt a kórházban való agyonkezeltetés már nem feltétlenül nevezhető életnek, az én véleményem szerint. Ugyanakkor az embernek nem kell feladnia és beletörődnie a sorsába, ha van miért küzdenie és tud küzdeni az életéért, de az életért való küzdelem legyen olyan, amilyen az élet maga, azaz természetes. Tehát nem azzal van a baj, ha valakit sürgősen infarktus következtében a kórházba szállítanak, mert ez nyilván egy megfelelő orvosi beavatkozás az élet megmentéséért. Viszont ha valaki rákos például és tudja, hogy nagyjából mennyi ideje van még hátra és választania kell a haláláig tartó kezelés [ amely vagy beválik vagy nem ], illetve a maradék idejét kitöltő élet között, akkor én személy szerint a másodikat választanám. Mert szerintem az élet gyógyít, ha úgy " akarja ", illetve életet vesz el, ha ez a menet a szükséges.

A hospice-okra válaszolva pedig nem, nem feküdnék be ilyen helyre. A halálhoz nem kell befeküdni sehova, mert akárhol úgyis utolér. Az utolsó perceket inkább kihasználnám, mintsem hogy egy intézményben várjam a véget.