Szerintetek normális viselkedés egy gyerek részéről, ha felnő, elköltözik, és nem foglalkozik a szüleivel?
Sziasztok!
Ismerek olyan férfiakat/nőket,akik már elmúltak 18 évesek,de még a szüleiknél élnek,és kihasználják őket,sokszor dolgoznak,de nem sok pénzt adnak haza,kihasználva,hogy otthon élnek,nem albérletbe.
Na ugye a szülő felnőtt korára is segít a gyermekének,de én sok olyat látok,hallok hogy vissza nem túl jellemző!
Sok felnőtt azt mondja,hogy elköltözött,nem él a szüleivel,segítsenek magukon.
Pl itt is valami ilyesmi van: http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..
Tehát egy szülőnek muszály pattania a gyereknek,de ő nem várhatja el a segítséget?
válasza:"a saját gyerekéről,aki szeret,és akiért sokat szenvedett,hogy élhessen"
Te arról az ideális esetről beszélsz, ami sajnos számtalan családból egyszerűen hiányzik. Sok helyen megemlítettem már, hogy egy gyerek születése pár lökés, és egy néhány órán át tartó fájdalom eredménye, "egye fene, megtartjuk" alapon.
Nem egy szülő úgy 'szereti' a gyerekét, hogy nem foglalkozik vele, azzal bünteti, hogy "olyan vagy, mint az apád", lakhatást ugyan biztosít neki 18 éves koráig, de onnantól - függetlenül a mai munkanélküliségtől - elhordja minden ingyenélőnek, lusta, munkakerülő dögnek. Az ő idejükben még volt valami kilátásuk arra, hogy, ha dolgoznak, összeszednek egy házra valót, és családot alapítanak még 30 éves koruk előtt. Egy átlag magyar pályakezdő ehhez képest hol áll? Gondolkodj el rajta. Szerintem a legtöbb "élősködő" legnagyobb álma az lenne, ha el tudna végre költözni otthonról, de ha albérletbe megy, ott is rohad 50 éves koráig, mivel amellett örül az ember, ha kijön havi 70-ből - mert tesszik, nem tetszik, rengetegen csak ennyit kapnak kézhez, ha nem sz.pják be magukat egy zsíros állásba, és ez vonatkozik a diplomásokra és a szakmunkásokra egyaránt.
Ezért mondtam, hogy nagyon kár általánosságban beszélni a szülő-gyerek kapcsolatból, mert marhára nem mindegy, hogy a két fél hogyan viszonyult egymáshoz az elmúlt 20-25 évben.
Jaj utolsó!
Tudom hogy milyen szülők vannak,de én nem erre értettem a kérdést,hanem arra hogy a gyerek nem segít,nyűgnek érzi a szülőket,holott ők sokat segítettek nekik.
Bizony van olyan,hogy hiába volt jó sora otthon,elköltözik,2-3 naponta felhívja a szüleit,hogy élnek e még,és ennyivel le van tudva.
Erre koncentráljunk már utolsó,mert így persze hogy nem hasznos a válasz,pedig én senkit sem akarok lepontozni.
válasza:Ezesetben viszont a kérdésedre rég tudod a választ, csak jössz ide szapulni olyan embereket, akiknek az életéről annyit tudsz, amit látsz belőle.
Remélem, ez a válasz hasznosabb volt.
figyelj csak,nem szapulok senkit sem
a szüleim nem voltak tökéletesek,nem írok konkrétumokat,de a mai napig mégis tisztelem őket
a kérdést azért írtam ki,mert nem értem,hogy elnézve hogy másoknál nem olyan a helyzet mint nálam volt,miért ilyen közömbösek a szülőkkel
Most nem akarok kötekedni kérdező, de Te úgy írtad, hogy az esetek többségében így van.Legalábbis nekem ez jött le, meg a válaszokból ítélve másoknak is.
Szerintem teljesen jogtalanul pontozod le azt aki félreértette a kérdésed, mert egyszerűen elég lett volna odabiggyeszteni, hogy"Néhány esetben és nem akarok általánosítani"
Egyébként fent tartom az álláspontom, mert írod, hogy? "én sok olyat látok,hallok hogy vissza nem túl jellemző!"
Az lehet, hogy kívülállóként így ítéled meg, de mégsem látsz bele.
Az én anyám itthon lusta, alkoholista, kötekedős volt mindig, ha viszont dolgozott vagy az ismerőseivel beszélt 100%os változáson ment keresztül.
Mit láttak a kívülállók?Egy rendes, dolgozó családanyát.Én?Egy hárpiát aki után egész nap takarítok és aki kikészít idegileg.Főleg ha részegen céltalanul támolyog a nappaliban mint egy zombi.
Nem hogy hálás vagyok, hogy megszült, ha választhattam volna inkább nem kérek az egészből.
Persze már változtattam az életemen, de ezt nem neki köszönhetem.
válasza:Az, hogy a szülő felneveli a gyereket, nem fáradság, hanem kötelesség. Hogy utána hogyan viselkedik a gyerek a szülővel, az teljes egészében nevelés kérdése.
Másrészt a pénz nem minden. Engem is sokat támogattak a szüleim, mégsem akarom anyámmal het egynél többször beszélgetni. Pusztán azért, mert szitnen rosszul vagyok a károgó és tapintatlan stílusától, amitől csak felhúzom magam.
válasza:Minden szülő-gyerek kapcsolat más. Engem sokat segítettek, támogattak a szüleim, természetesnek tartom, hogy ha kell, majd én is támogassam őket, bár mindenki azon van a családban, hogy a saját lábán megálljon.
A gyerekeimet is szeretném majd segíteni ahogy tudom (akár anyagilag, akár gyerekvigyázással), de úgy nevelem őket, hogy elsősorban magukra támaszkodjanak, én csak a pluszt adom.
Viszont a környezetemben vannak olyan meredek történetek, hogyha az egyik nő az én anyám lett volna, akkor 18 évesen úgy hagytam volna ott, hogy hátrafelé sem köpök.
Na meg van egy huszonéves srác is, ha az én gyerekem lenne ilyen úgy vágnám ki a lakásomból, hogy a cuccai az ablakon repülnének ki. Bár remélem, hogy az én nevelésem nem lesz egy ilyen csőd, mint azé a kölöké.
válasza:Szabó Magdának van egy regénye, abban a főszereplő "csúfol" egy szomszédot Pelikán néninek, aki mindig arról kesereg, hogy a vérét is odaadta volna a gyerekeiért, azok mégis olyan hálátlanok. Szóval a probléma nem túl újkeletű.
Szerintem az is számít, hogy a szülők hogyan nevelték a gyerekeiket, és itt nem arra gondolok, hogy nem hagyták éhezni, fázni, hanem megtanították-e nekik, mi a felelősség, a hála, akkor később miért várják el?
Mondom én, aki a támogatom a szüleimet, pedig gyerekkoromban hányszor megfogadtam, hogy egyszer 18 leszek, soha vissza sem nézek...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!