Miért lenézőek, bunkók a Douglas-ben az eladók?
Gyakran benézek, megillatozok parfümöket, veszek parfümöt. Akárhányszor bemegyek, szinte kinéznek az ott dolgozók. Tény, hogy nem vagyok egy 'milliomos' cicababa, mint általában, akik oda járnak. Az elmúlt fél-egy éve be sem tettem oda a lábam. Legutóbb, a barátommal voltam ott, aki véletlenül levert egy parfümöt. Tudni kell róla, hogy 203 centi, és izmos, ennek ellenére iszonyatosan primitív, lenéző módon jött oda egy eladó, hogy 'miben segíthetek?' Nagyon ideges lett e miatt, és már ő is tapasztalta, amit én (pedig ő sem szakadt, meg semmi, hogy kinézzék).
Ma ennek ellenére bementem, mert venni szerettem volna venni egy Box-Of-Beauty-t, mert sok bloggernél láttam, tetszett, és szerettem volna egyet. Azt nem tudtam, hogy kell hozzá törzsvásárlói kártya, ami ugye nekem nincsen. Lehúzta a pénztárnál a nő, iszonyatosan durván mondta, hogy kéri a torzsvasalói kártyát. Mondtam, hogy nincs, és már majdnem elküldött melegebb éghajlatokra (mellesleg a barátom észrevette, hogy amikor parfümöt vettünk, az eladó a saját kártyájára húzta le azt, amit vettünk).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!