Miért ilyen baromi igazságtalan az élet?

Én azt vallom fiatal fejjel, hogy akik megküzdenek fiatalon az anyagi javaikért, azok már túl lesznek egy hatalmas próbatételen. Gyűjtenek, küzdenek azért, hogy együtt lehessenek, harcolnak egymásért.

Akinek annyi a dolga, hogy beköltözzön a kész lakásba, az ezt sosem fogja megtapasztalni. Nem is tudják mennyire jó dolguk van és sokszor nem is tanulják meg értékelni.

Engem nem zavar ez, nem gondolom igazságtalannak. Jópár éve gyűjtögetek a jövőmre (pedig akkor még nem volt kire) és tudtam, hogy a szüleim nem fognak tudni nagyobb összeggel, vagy egy lakással támogatni, de úgy lettem nevelve, hogy nem is várnám el.

Viszonylag jó módban élnek a szüleim a mai viszonylatokhoz képest, megvannak. Viszont a mai napig emlékszem, hogy "honnan jöttünk", miből épült ez fel és ők is számtalanszor elmesélték, hogy mindenért meg kellett küzdeniük, még is boldogok és itt vannak és szeretik egymást. :) Előttem ilyen példa lebeg és éppen ezért egy percig sem vagyok irigy, mert szívesen küzdök. :)

Ez nem teljesenn így van. Van egy barátom, külső szemlélőként annyit látni, hogy apuci vett neki házat, meg autót. DE közben meg neem volt gyerekkora, mert külföldön taníttatták, 4nyelven beszélnie kell. (ami most tök jó) de olyan betegségei lettek a folyamatos meggfelelési kényszer miatt, amivel azóta is küzd.

Én szerintem azt kapod az élettől, amit érdemelsz. Kitartással bármit el lehet érni. Mi 6évig gyűjtöttünk (mindenki csak azt látta, hogy van pénzünk, és spurok vagyunk albiba menni, inkább a szülők nyakán lógunk) De akkor teremtettük meg az anyagi biztonságunkat. Azért semmi sem ilyen fekete és fehér, mint ahogy írod.