A mai fiatalok (tisztelet a kivételnek) miért csak az öngyilkosságot látják az egyetlen kiútnak?

A "tisztelet a kivételnek" megjegyzésed, azt hiszem, nem mérsékeli eléggé a kérdésedben lévő állításodat. Túlságosan általánosítasz, mivel az öngyilkoság nem jelent nagyobb problémát, mint pl. 20 évvel ezelőtt. Ami probléma van, nem új keletű, már 50 évvel ezeleőtt is volt, csak nem beszéltünk úgy róla. Sőt, olvass irodalmat (Ifjú Werther és egyéb regények); a jelenség régóta megvan.

Szóval a kérdésedre nem tudok váalszolni, mert nem értek egyet az állításoddal, miszerint ezt látnák az egyetlen kiútnak.

Nem tudom, más fiataloknak milyen a lelkiviláguk, milyenek az indíttatásaik, ezért a magam nevében tudok csak válaszolni:

Én eleve olyan családban nőttem föl, hogy nagyon érzékeny, sokat szorongó anyukám van, akitől sajnos ezt én is átvettem. Továbbá sokat inzultáltak engem iskolában, rengeteg szivatásban, megaláztatásban volt részem és csináltam jó sok hülyeséget. Elég szélsőséges vagyok. Rengetegszer gondoltam az öngyilkosságra. Volt, amikor minden nap.

Én úgy érzem, hogy az a baj, hogy nincs aki megtanítson kezelni ezeket a dolgokat. Túlságosan egyedül vagyok, nincs olyan, aki olyan mélyen belelátna a lelkembe, hogy megértse, mi van velem, és egyúttal segíteni is akarjon. Azonkívül rengetegszer érzem azt, hogy szégyellnivaló vagyok és ilyenkor tényleg nem akarok mást, mint eltűnni, mert csak gondot okozok a szüleimnek. Végül, úgy gondolom, hogy sok az elvárás. A mai fiataloknál nagy lúzernek számít az, aki az én koromban (20) nem csajozógép, nem mer odamenni a lányokhoz, nem volt még túl semmin. És eléggé betesz az ember önértékelésének, ha látja, hogy más sikeressége, jó kiállása mekkora kontrasztban van az ő életével. Megoldást azért nem nagyon látok, mert már 14 évesen is azt hittem, hogy majd megváltozok egy új közegben, de nem történt semmi, sőt még jobban befelé fordultam. Mi változott volna azóta? Félek attól a lehetőségtől, hogy az egyetemen is hasonló lehet. Azzal meg tudjuk, mi történik, aki nem "él" fiatalon (mert amúgy ma mindenki "élni" akar, ami kinek kisebb, kinek nagyobb mértékű bulizást jelent): besavanyodik, irigy lesz a gyerekeire, zavarai lesznek, felnőttkorában akar majd kamaszodni. Azt meg tudom, hogy túl zárkózott vagyok ahhoz, hogy a közeljövőben változzak. Szóval ilyen kilátások mellett te miben reménykednél? Egy szakember azt mondta nekem, hogy az a probléma, hogy én már előre "lemeccseltem" az egész életemet, és meg vagyok róla győződve, hogy úgy lesz, holott ez nincs kőbe vésve. Ennek ellenére nekem ezt diktálja a logika.

Egyébként azt elismerem, hogy harcolni én, és talán a mi nemzedékünk nagy része nem tanul meg. Más világ van...

és az idősebbek miért csak a sztereotípiát? Amúgy akarod tudni? tényleg? mert szerintem egyszerű... ROHAD EZ A VILÁG, az emberek taposnak egymáson és a természeten, a munkánk rabjai vagyunk napi jó sok órában, és a bér alig elég valamire. Nincs tisztelet, nincsenek igazi barátok, uralkodik a haszonlesés. Ehhez minek is ambíció? Ha beraknak egy mocskos játékba, egy kiutad van. hogy nem játszol. mert ha meg is nyernéd, akkor is bemocskolódnál.

Nade elég az idióta filozófiából. még valami:arról

amilyenné ez a generáció nevelődött az is tehet, aki nevelte....

plusz az öngyilkosság nem mindig a probléma megoldását célozza, hanem az állandósult fájdalom megszüntetését. Azt, hogy mindenhonnan ki lehet mászni csak azért hiszed, mert nem voltál még olyan helyen, ahonnan nem lehet, vagy nincs is értelme kimászni.

Ilyen pl a mentális betegség, amit mindenki elítél, pedig ezek az emberek kevésbé tehetnek betegségükről mint a hetvenéves rákos papa, aki egész életében bagózott, mégis csak sajnáljuk és segítjük, de nem vágjuk a pofájába, hogy a cigi miatt van a rákja.... bezzeg a mentális betegeket lenézzük és stigmatizáljuk,istenments hogy segítsük... ahogy viszont k**va nehéz élni, sőt lehetetlen.

Sokaknán - többeknél mint gondolnád- súlyos traumák is vannak, a szülői nemi erőszaktól kezdve nagyon sok mocskos dologig, ami nem törlődik ám csak úgy ki, főleg ha az egyén olyan társadalomban él, ahol nem fejezheti ki ezeket, mert szégyen "tébolyult öngyilkos érzésekkel küszködő embernek lenni"...

Azokról a fiatalokról pedig, akik még a depressziót is becézik (olyan depis vagyok hogy öngyi leszek, nem kaptam meg az új iphone-t)inkább nem kívánok szót ejteni, mert azt én se értem....

Na leírom a saját tapasztalatom! Van sok állöngyilkos aki fenyegetőzik és nem is teszi meg. Ez ilyen a nagyrésszűk,valami pici bajuk van nem kapok Iphone-t és már öngyilkosok lesznek,vagyis csak ezt állitják de sose mernék megtenni. Vagy van az én fajtám akik nem tudnak dönteni hogy megtegyék vagy ne,én csak 19 vagyok,de nem tudom mit tegyek a szűleim leszarnak ,és kilátástalanak láttam a jővőt! Volt egy barátnöm akit megszerettem és hogy szakitott vellem ,azota volt barátnöm is csak szorongás kelt ki belőlem ha láttom. Apám alkoholista régipénzgyűjtő,anyám cigis idegbeteg. Nővérem is egy hazugláda igérgeti hogy majd segitenek hogy elmenjek orvoshoz és megint becsaptak. Mikor azt mondtam megölöm magam azt mondta hogy fenyegetözök és még azért is engem basznak lee. Hogy tönkre vágok mindenkit. Általánosba nem nagyon tudtam beileszkedni ott kiközösitettek sokszor.

Bezárkozott a szobámba és nem tudok mit csinálni .Nincs senkimse.. Sosincs kedvem semmihez se,minden kihivás szorongás kellet bennem csúnyának érzem magam. A szűlleim miatt is szorongásom van folyton leégetnek.

Én úgy látom manapság 3 fajta fiatal/kamasz létezik.

Az egyik akikről írtál, akik átgondolják életüket és csak a sötétséget látják, nem látnak ki utat. Ami szerintem abból adódik hogy nincs előttünk példa. Például nekem is apám az ivásba halt bele, anyám meg folyton gürizik. Ugyan honnan lenne ambíciónk mikor csak a szenvedést vagy a halált látjuk magunk előtt? Nem tudom külföldön hogy megy, de mi elfelejtettünk boldognak lenni. A felnőttek csak túl élnek, a fiatalok meg elpazarolják az életüket. Ezért ezek a fiatalok, főleg akik zárkózottak barátok nélkül jobbnak látják feladni az életet, mint tovább vergődni kilátástalanul.

A második az a fajta akik a legtöbben vannak. Pia, cigi, drog, felelőtlen szex. Ez jellemzi őket. Folyton csak buliznak, haverokkal lógnak. Úgy tesznek mintha boldogok lennének pedig valószínűleg azért isznak annyit, mert csak így tudják élvezni az életet. Ők csak a jelenben élnek, nem foglalkoznak a múlttal és a jövővel.

A harmadik csoport akik a legkevesebben vannak, már ha egyáltalán léteznek. Ők a boldogok, akik eltervezik életüket, szépen haladnak rajta és örömüket lelik napjaikban.

Persze ezek elég leszűkített kategóriák. Én leginkább az elsőbe tartozom, csak én nem akarok végezni magammal, mert hiszek a reinkarnációban és a szerint ez is csak egy átmeneti megoldás lenne. Nem igazán tudom hova jut ez a világ, de a jövőkép nekem is sötétséget mutat.

Remélem nem írtam túl sok hülyeséget, de én így látom a helyzetet. Kíváncsi vagyok mások véleményére is, úgyhogy írjatok csak.:)

Szép estét! 16F