Aki gyerekkorodban bántott, vagy megalázott tanár, na most, hogy már nem függesz tőle, szívesen oda mennél hozzá és megmondanád a magadét?

Igen, máshol is, és talán majdnem minden iskolában voltak és vannak tanárok, akik lelkiismeretlenül tönkreteszik a gyerekek lelkét. És valóban, jó lenne ha a leendő tanárokat oly szigorú kritériumnak vetnénk alá, hogy ilyesmi tovább ne történjen meg, mert bizony gyakran előfordul, hogy az áldozat egész élete végéig nem heveri ki a gyerekkorában elszenvedett sérelmeket.

Nagyon sok függ a neveléstől, a bánásmódtól a gyerekkorban, és majdnem emberfölötti lelkierőre van szükség hogy valaki kiemelkedjen egy gyerekkorában elszenvedett sérelmektől olyannyira hogy nagylelkűen, feltétlenül és véglegesen megbocsásson, mintha semmi sem történt volna azoknak, akik oly könnyelműen a sárba taposták őt.

Húú 8-as. Engem is 1993-ban írattak be egy ugyanilyen iskolába. Én akkor voltam 7.-es. A korábbi iskolában, ahol a hozzám hasonló melós gyerekek jártak túl okos voltam, így a szüleim az orvos/ügyvéd/diplomata csemeték közé írattak át.

Mivel én jókislány voltam, ezért jóval kevesebb konfliktusom volt, mint neked. De azért mindig éreztették, hogy kívülálló vagyok. Senki nem barátkozott velem. Illetve egyetlen lány, de az is csak addig, amíg egyszer az anyja a fülem hallatára, megkérdezte tőle, hogy ezzel a csúnya szemüveges lánnyal miért barátkozol?

A tanárok között kettő volt abszolút genya velem. A többi rendes volt.

És igen a kérdésre válaszolva. Ha találkoznék és megismerném a genyákat, nem lennék velük kedves.

Néha munka közben eljátszom a gondolattal, mi lenne, ha véletlenül az ő ügyüket kellene tárgyalnom. Tudnék-e részrehajlástól mentes lenni? Talán igen, de kedves az biztos nem.