Nektek milyen volt a 80-as 90-es évek!?

Én ezekben az időkben voltam gyerek és kamasz. Nem volt internet,nem volt kábel tv, nem volt szinte semmi,ami a 4 fal között fogva tartson. Viszont voltak barátaim(igaziak,és nem csak facebookos ismerősök),akikkel naphosszat együtt lógtunk. Fociztunk,ping-pongoztunk és bicikliztünk. Unatkozni nagyon ritkán volt időnk. Nem volt sok pénzünk,mégis 2évente egy 2hetes nyaralást kaptunk az akkori szakszervezettől. (Balaton,Prága,SLOUP). Ez volt a sláger. Ha meghallottam valamelyik kedvenc számomat a rádióban örültem neki,de ha fel tudtam venni kazettára,akkor meg madarat lehetett velem fogatni. Most mp3-ban minden megvan a gépemen, de így már nem érdekes. Nagyon sok jó és szép emlékem van,egy kevés rossz is,de bár lenne most olyan gyermekkoruk a fiaimnak mint nekem akkor volt.Ide most bemásolok egy idézetet,amit lehet hogy ismertek,de ehhez a témához vág.:Mindenkinek aki 1990 előtt született annak ajánlom ennek elolvasását.

Akik 1990 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywood-i mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, akik 1990 előtt születtek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, a gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval. És mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki! Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk, gyerekeknek! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyapálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy MC-Donalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátra szaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk csak az iskolai menzára.. És mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont Bedeko-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük, és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt. Voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek minket. Nem kellett megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők autóval… Mégis itt vagyunk. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának. A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel, nem pereltük be és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a KÖTELESSÉG, a BŰNTUDAT, a JÓÉRZÉS, a FELELŐSSÉG. Ismertük ezeknek a szavaknak a MÉLYSÉGÉT. Ezek voltunk mi. Hősei egy eltűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.

90'-es években nőttem fel. Nyár esténként az utca összes gyereke, a 4 évestől a 19 évesig kint volt és játszott. Volt, hogy ki-ki a saját korosztályával, de rengetegszer előfordult, hogy kidobóztunk, együtt. Ha mindenki kint volt, akkor nem kevesebb, mint 16 gyerek volt kint! A szülők sötétedéskor kiabáltak, hogy "Vacsora!", este 11-kor meg hogy "BEFELÉ! Hányszor mondjam még?!" :D Juj, a Játék Határok Nélkül! Nyár esténként mindig máshol szurkoltam a magyaroknak :D.

Emlékszem még, hogy nem volt bitumenezve az utcánk, eső után gumicsizmát felvettem, majd az összes pocsolyába páros lábbal ugráltam, és katonának éreztem magam :D. Amikor meg bitumenezték, az aszfaltozógépbe beülhettem, mert vittem a bácsinak kiflit :D. Utána nem múlt el nap, hogy nem volt összefirkálva az aszfalt valamivel. Az első Family Frost-os kocsi is ebben az időszakban kezdett el járni, ami biciklis gyerek díszkíséretet kapott. Ha fagyizni mentünk, a szüleink adtak 100 ft-ot, nővérem és én 2-2 gombócot ettünk meg, a fagyis néni meg ingyen megszórta cukorral, ha kértél rá.

Barátaimmal felkerekedtünk és elmentünk biciklis kirándulásra a faluban. Vittünk rendesen dobozos ivólevet, kaját (szalámis zsemleszag... Ha már illatot is kértél :D).

A '90 - es évek elején születtem, közepén voltam óvodás, a

végén elsős-másodikos. Matchbox, régi lyukas legó, első nyaralásaim a nagyiéknál, és amikor még nem érdekelt, milyen a ruhám, egy kis nintendo esténként és persze a városszéli réten játék kifulladásig. Ezek voltak életem legszebb évei. Akkor még nem az ment, hogy van-e facebook-od, vagy hogy nekem jobb mobilom van. beértük a Tetris-szel is. Ha tehetném, visszamennék...Azok a '90-es évek de szépek is voltak! Sajnálom a mai gyerekeket, akik

nem élhetik át azt az érzést, ami körbelengett minket akkor. RETRO 4eVeR

Ja és majd elfelejtem,amikor 8 évesen édesapámmal a boltból mentünk hazafelé gyalog. Majd leszakadt a kezünk a táskáktól,pedig csak 1500 Ft körül fizettünk ha jól emlékszem.Ma mit kapni ennyiért? Sokkal jobb volt akkor, hiába is röhögnek ki a mai 11-12 évesek! ők nem tudják milyen volt a 99-es bakonyi cserkésztábor...

vagy a 35 Ft-os fagyi,vagy a krumplicukor!!