Napi gondolatfoszlány-kérdések és ambíciók: mi a véleményed? 14L
Ambíciózus, magabiztos és céltudatos lány vagyok. Szinte minden érdekel kisebb vagy nagyobb mértékben, érdekel többféle világnézet, vallás, filozófiai eszme, stb.
Legfőképpen a mostani időkben a pszichológiában és a vallástudományban mélyedtem el, illetve az emberek viselkedéskultúráját tanulmányozom, és sok kérdésemre azt találtam válaszul, hogy a globalizáció nagy mértékben hat az emberek viselkedésére, ezek közül is az, hogy Amerika lett a "példa" a személyes életszínvonal kialakításában is és sok másban is. Arról természetesen lehetne vitázni, hogy milyen jó dolgokat hordoz ez magában, de itt most nem erre vagyok kíváncsi (mivel minden kultúra beépítésében vannak jó dolgok), hanem arra, miket tehetek az érdekében, hogy ne vegyem át a rossz amerikai példát?
Én inkább az európaiságot tartom főként jónak, vagy inkább Európára gondolok, hogy honnan származom, mint Magyarországra, mivel nagyobb túlzással csak a térképen meghúzott határ számít, illetve a gazdasági különbségek, és a hagyományok, de én az új híve vagyok...Meg tervezem, hogy akár évekre más európai országba költözzek, dolgozzak, és természetesen el akarok jutni Amerikába és Ázsiába is.
Nem tartom magam feltétlen a fogyasztói társadalom részének, bár nálam az öltözködés az önkifejezés egyik szerves része lett, ezért nálam ez az úgymond gyenge pont, mármint "sosem elég", állandóan építem a stílusom, stb.
Igazából nincs is olyan, hogy amerikai kultúra. Az ott élő indiánokat mind egy szálig megölték, és az új élet reményében minden országból kiment egy csomó ember, összevissza párosodtak, és létrejött egy keveréknép. Hogyan alakulnak ki ezek a szokások, viselkedésformák, amik átjönnek a médián (TV, újságok, internet, filmek!) keresztül. A divatot és a majmolni való dolgokat kétségkívül az USA diktálja. Hogy lesz valamiből majmoolnivaló dolog? --> gondolok itt teljesen egyszerű dolgokra, mint pl. internetezés megállás nélkül, iPhone, vékonyság, feliratos póló, napszemüveg divatossá válása, stb. MIndenről a média tehet? Igen ám, de a szemetet nem kötelező befoadni.. tényleg ennyire egyéniség nélküliek és boldogtalanok lennének az emberek, hogy amit látnak a tévében arra akarnak hasonlítani, stb? A filmekben közvetített ideálok, istenített karakterek kitalálása mögött tényleg csak néhány nagyravágyó (pénzre és elismerésre) médiai nagykutya állna? Hogy pl. a tinifilmekben látott divatos, szép, karcsú és népszerű lányok váltak a legtöbb magyar gimnázium ideáljaivá? Miért akar minden ember az alteregójára hasonlítani? Hogyan lehetne megállítani ezt?
Milyen egyetemre járjak, ha ezeket akarom tanulni: emberek viselkedéskultúrája, vallás-vallástörténet, magyar irodalom, magyar nyelv, történelem, pszichológia, filozófia?
Amellett, hogy újságíró és író (regények elsősorban) leszek, létrehoznék egy mozgalmat, amely a médiát, mint tömegkommunikációs eszközt felhasználva ráébresztené az embereket életük mivoltjára. Legfőképp a mai modern kornak a legmegfelelőbb dolgokat alakítanám ki. Ez nem eszme, szervezet, vallás, vagy filozófiai ágazat lenne, hanem egy igazságot közvetítő folyamat. Zöme Osho tanításaira épülne, aki minden kérdést megmagyarázott, nézzetek utána,olvassatok utána könyveket!
Talán a mozgalmam befolyásolja majd a politikai berendezkedést, bár én legfőképp az oktatásra és a saját individuális kérdésekre helezném a hangsúlyt.
Addig míg ezzel komolyan tudnék foglalkozni, a főbb világvallásokban merülnék el, plusz a filozófiában, pszichológiában, történelemben.
Váó, te aztán okos lány vagy! :) Nem ismerek senki, ilyet... sajnos.
Nem bántásból, de az okos lányoknak is ideje lenne megtanulni tömören fogalmazni, ha érted mire gondolok. Az első bekezdésedből nem derült ki semmi, az egy az egybe kihagyhattad volna. Onnantól kezdett érdekesebb lenni.
Ez egy nagyon bonyolult, de izgalmas téma :)
Hogy miért népszerűek egyes dolgok? Arra te is rájöttél, hogy senki sem amerikai akar lenni... hanem csak olyan gazdag, szép, és főleg boldog, mint amilyennek mi itt az ideális nyugatikat hisszük. Ez nem egy nemzet kultúrája, mert olyan már nincs, hogy nemzet. Ez a sok pénz, a siker, és a pazarlás kultúrája. Mindenki csillogást és fényűzést akar életében, mert akkor érzi magát valakinek. Rengeted oka van, miért hajlamosak az emberek így gondolkodni. Főleg itt Magyarországon nagyon vágyunk az anyagi biztonságra. Ehhez hozzájön, hogy minden ember szeretné, ha elfogadnák és a társadalom megbecsült tagja akar lenni. Sőt, hajlamosak vagyunk mindenre bólogatni, amire a többiek igent mondanak. Ez röviden a csordaszellem. Ezek személyiségjegyek mind mélyen be vannak építve az agyunkba. Az ilyen dolgokat használja a fogyasztói társadalom. ( Azért ne csak a ruháiddal fejezd ki magad :P )
A dolognak a hátrányai érdekesek. Tegyük fel, hogy mindent megszerzel, amit a divat sugall. Tele vagy márkás cuccokkal: ruhák, telefon, kocsi... Minden nap bulizol. Döntöd magadba az alkoholt. Annyi pénzed van, hogy úgy élsz mint egy király. A pénzednél fogva bármit megtehetsz. Mégis üres az életed... hiszen mit értél el? Hova tovább? Nincsenek rendes emberi kapcsolataid, mert hogy mindezt elérd át kellett gázolni mindenkin. Ingyenélő vagy, aki semmire se jó.
Fontos megjegyezni, hogy bárki, aki rájutónáltöbb dolgot fogyaszt, és pazarol el, az lop. Tolvaj, annak ellenére, hogy lehet, hogy törvényesen szerezte a pénzét. Akkor is tolvaj, mert miatta valakinek kevesebb jut. Képzeld el, hogy az Földön, az összes étel az tíz darab torta. Tíz ember él, és mindegyik minimum 3 tortát akar enni.... mi lesz így?
Láthatod tehát, hogy ez az egész, nem vezet sehová. Minden álmunk a gazdagságról, meg sztár életről, úgy ahogy van baromság. Ez olyan, mintha hercegnő akarnál lenni. Nem lehet mindenki hercegnő. Ha csak hercegnők élnének, ki dolgozna? Az emberekbe belenevelik ezeket a hamis álmokat, hogy megvegyék a haszontalan terméketet is, és a saját izzadságukkal fenntartsák a rendszert. De a rendszer a növekedést szolgálja. A gazdasági növekedést, és azokat az embereket, akiknek sok pénzük van. A rendszer nem szolgálja a jólétet, a boldogásgot, az emberek közti megértést, segítő készséget, szeretetet. Nem szolgál semmi ilyesmit. Ezért neked az ilyen dolgokért kell tenni. Neked akkor is molyognod kell a másikra, ha az nem teszi. Akkor is értelmes programot kell csinálnod, ha mindenki piélni megy és a legtöbb emberrel csak úgy lehet találkozni.... Neked egy szebb világért kell munkálkodnod, minden más értelmetlen.
Aki nem ezért dolgozik az sem gonosz. Csak nem tudja, mi a hasznos neki. Az emberek nem tudják mi a jó nekik. Nem ismerjük a saját szükségleteinket. Tudjuk, hogy ennünk kell, és néha ki kell menni Wc-re, de hogy a lelkünknek mi kell... azt nem. Ezért érdemes ilyesmiket tanulni mint amiket írtál, mert az emberi agy is ugyanolyan törvények alapján működik mint bármi más. A fizika törvényeit ismerjük. Meg tudjuk jósolni hogy fog becsapódni egy rakéta és mekkora kárt tesz.... de gőzünk sincs, egy adott ember mit tenne egy adott helyzetben. Pedig, ha jól akarunk élni, tudnunk kell mi kell nekünk.
Amúgy mi az az Osho?
Mi a véleményem? Az, hogy sokat ígérő kicsi lány vagy (bocs..én már úgy érzem, nevezhetlek így). Gondolkodsz, tervezel - és nem akárhogy. Minden elismerésem.
Természetesen, nem minden megállapításoddal és elképzeléseddel értek egyet, de mellbe vág maga a tény, hogy vannak még 14 éves lányok, akik nem akárhogy szeretnének "építkezni".
Ami a tanulmányaidat, érdeklődési területeidet illeti, fogj neki gőzerővel. Értékes tudományok, amelyek vonzanak: mindben hasznos lesz elmélyülnöd. EZ a céltudatosság, lendület maradjon meg benned felnőttebb éveidben is, amikor majd nyilvánvalóan változtatsz, csiszolsz a megcélzottakon, mert lesznek dolgok, amelyeket másként fogsz már látni.
Mindent összevéve: tetszik a személyiséged. Gratulálok.
kedves 2. kommentet író, azaz az első válaszoló,
nézz utána ki volt Osho, ő egy indiai személy volt, és a beszédeiről számtalan könyv íródott.
kicsit racionálisan közelíted meg a dolgokat.. saját magunkat nem vagyunk azonos szinten, mint pl a fizika, mármint sokkal többek vagyunk az agynál, hisz az agy (=az elme) csupán egy szerv, mint a tüdő, ami tudatot ad, gondolkozunk, azt hisszük az agyunk vagyunk mi, pedig nem, mert a lélek és a szív vagyunk, amik mélyebbek,mint az elme, és erre kell hangsúlyt helyezni..
a "programomban" rávilágítanék mindarra, hogyan élhetnek együtt a társadalmi kötelezettségek a saját igényeinkkel és belső boldogságunkkal-mert van rá módszer.
az amcsi majmolás és a fényűzés hajszolása a boldogság érdekében már lejárt, vagy mire elkezdhetnék ténykedni, bőven le fog járni, és az emberek megoldást akarnak majd... nem egy gonosz diktátor vagy egy újabb világháború lesz, hanem egy békésen együttélő világ... az oktatásra kell helyezni a fő hangsúlyt, hiszen megfelelő oktatással a jövő felnőttjeit formálhatjuk meg..az iskola nem memóriafejlesztés lenne, mint ma, hanem a gazdag lelki világ, meditáció, és a valódi boldogság, üdvösség tanítása lenne az alap, a kreativitás, a művészetek fejlesztése, és az élethez elengedhetetlen tudnivalók erős és hatékony tanítása.
az afrikai és ázsiai nyomorhoz pedig a gazdagok járulhatnának hozzá. ez a program, ami még nem tudom hogy s miként jönne létre, de olyan életszemléletet biztosítana, ahol az ember nem lehetne önző.. és az a legjobb, hogy az általam kigondolt dolog nem egy diktatúra, vagy egy intézményesült vallás, hanem egy új világ megteremtése mosolyból és szeretetből.. ez nem gyermeki álmodozás, mert lehetséges... az emberek nem szeretik a szabályokat, ha valamit magukra kell erőltetniük.. a házasság, a vallások, a társadalom, az iskola mind ezzel szennyezi be a lelkünket, ami teli lesz elnyomással... így az idealizált életet az amerikai filmekből látjuk, és erre vágyunk... de aki egyszerűen megtanul boldognak lenni ok nélkül, és szeretni tárgy vagy alany nélkül az lehet akármilyen szegény, az lesz a leggazdagabb...a jelennek kell élni, a múltból lehet tanulni, de nem szabad abból kiindulni, hiszen minden pillanat új lehetőségeket hoz..nems zabad a múlton töprengeni, tovább kell lépni, elfogadni és megbocsájtani... legyenek céljaink, terveink, építsük jövőnket, de ne álomvilágban éljünk.
és ha közös erővel az emberek nagy része ilyen lesz, plusz a zoktatás gyökeresen megváltozik, akkor a megváltozott emberek a gyermekeiket is így fogják nevelni, és azok is az övéiket... és megmaradnának az országok, de az egész világ egy egész szövetség lehetne, kölcsönös segítéssel, és képviselőkkel, és senki sem állna az élen, hanem tagok lennének, stb stb. így a gazdag országok segítenék a szegény országokat, és minden ország azt árulná, amiben a legjobb... ma egy farmernadrág kb 5 országban fordul meg mielőtt a polcokra kerülne... ha egy ország eldönti hogy ők mégpedig farmert akarnak gyártani, akkor az összes ahhoz szükséges üzem meglenne az országban...
vagy nem tudom, de a jelenlegi helyzet nem kielégítő...
a médiát pedig korlátozni kellene..egy ötödikes kislány az előbb kiírta facebookra képpel csatolva, hhogy ő szebb vagy a két másik magyar sztár... a szépségnek is teljesen más formája lett, mint régen, és a szex is kezd olyan boldogság-eszköz lenn, mint a sör, pedig nem az! az emberek nagy részének nincs helyes értékrendje, és azt se tudja mi micsoda...
viszont azt már tudom hogy kezdeném... könyvben leírnék mindent..az oktatás tervétől kezdve mindenig, ami a világon létezik...
valószínűleg az oktatásba mennék bele részletesebben, mármint alapítanék iskolát, stb. de a politika kihagyhatatlan, ezért terveimet megküldeném az illetékeseknek.. persze ehhez idő kell... de emberek ne csüggedjetek! olvassatok Osho-tól, hiszen mindenki maga építi az életét! meditáljatok, éljetek egészségesen, csináljátok, amit szerettek! gyakoroljatok agykontrollt esetleg... éljetek a jelenben!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!