Mit gondoltok erről?

Már régebbóta érdekel a pszichológia, és a vallás nem tipikus formája (tehát nem kereszténység vagy buddhizmus, hanem az igazi, nem intézményesült vallás).

Ám az utóbbi időkben sok mélyen érintő könyvet olvastam. Sokat olvastam, nem igazán hagytam időt nekik, hogy leülepedjenek. Mellesleg nagyon sok dolog volt bennük amikről azt gondoltam, hogy előbb megtapasztalom őket, megtapasztalom az érzést, minthogy előtte kialakítsak róla egy véleményt. De a könyvek nagy része jó hatással volt rám.

Viszont kezdtem "beleőrülni" ezekbe, egy csomó fölösleges problémát gyártottam és sokszor olyan volt mintha nem is használtak volna így úgy döntöttem, hogy hagyom ezeket a mélyen érintő, meditációs, világi, gondolkoztatós könyveket, és kicsit "élek", szenvedek vagy örülök, megtapasztalok minden örömöt és fájdalmat, tanulom ami érdekel, és majd egyszer elkezdek "visszanyúlni" azokhoz a könyvekhez. Hadd alakuljon ki a saját nézetem mindenről, stb. IGazából azoknak a könyveknek is volt az egyik lényge a sok közül hogy saját nézeteket valljunk, ne vegyünk fel gyártottakat (pl mohamedán, zsidó, keresztény, szocialista stb.) de én úgy hiszem kezdtem felvenni nézetként ezt a nézetet és ebbe kezdtem beleőrülni, hogy így "kell'', pedig pont ez a lényege, hogy nem "kell'' semmit...

De rájöttem hogy a napok telnek-múlnak, üresen, értelmetlenül. Pl. most március 31-e van, de öt nap múlva azt sem fogom tudni mit csináltam egyáltalán ma. És ez hihetetlen, hogy nem fogok emlékezni erre a pillanatra..Akkor meg minek... Az alényeg hogy a jelent élvezzük ki, minden pillanatot, ne aggódjunk a jövő miatt, és ne aszorongjunk a múlt miatt... de rájöttem hogy teljesen üres az életem... eszek, alszok, moziba megyek, meghallgatom a barátnőm problémáját, iskolába megyek, de egyszer mindennek vége lesz...Kikondiciálja az oktatás az elmémet teljesen feleslegesen... Nincs kedvem semmihez semmihez nincs energiám... Lehetne azt hogy visszatérek az individualitás kifejlesztéséhez, meditációhoz, de úgy érzem egy utat végig kell járnom hogy elkezdjem azokat, mert mindig azt hittem hogy "rosszul csinálok" valamit, meg aggódtam hogy "most jól csinálom-e"... De mi van ha ez kb. 10 év múlva nem fog változni?

Élvezzük ki a pillanatot. Úgy érzem sok időt fecsérelünk el felesleges dolgokra, de nekem nincs kedvem mindig valami jót csinálni. Pl. a táncolás, az alkotás (írás, rajzolás, tevezés akármi), vagy értelmes mű olvasása, ilyesmik, ezek a jó dolgok, ill. ha a szeretteinkkel vagyunk. De mi van ha nincs erőm rajzolni? Akkor filmezek, gépezek értelmetlenül és ez zavar, hogy teljesen elvesztegetem az időmet... Lehet hogy azon kapom magam nemsokára hogy "jé 40 éves lettem"...

Lehet hogy nagyon bele vagyok fásulva a jelenlegi életembe (általános iskola, szinte 0 délutáni elfoglaltság mert csak 20 percet tanulok-> kitűnő vagyok) és csak 1-2 igazi barátom van... Lehet, hogy a gimnáziumban izgalmas és akciódús életem lesz, teli leszek új emberekkel, kialakulnak a szerelmek, új szakkörök, stb.. de mi van ha nem? Mit tegyek? A jelenben kéne élnem de ez rám néha olyna hatással van, hogy csak punnyadok, és sodródom... elég ambíciózus vagyok és szinte sokszor egy álomvilágban élek... Van néhány pillanat amikor tényleg "itt és most vagyok", de ez el is száll... Nem maradhatok így, punnyadva, mert én tudom hogy nem azért vagyok most ott ahol vagyok hogy újra leszülessek százszor hogy megtanuljam amit kell...

14l