Az északi országokban miért nem családcentrikusak az emberek?
Svédországban sem kötelező az apáknak a gyes-gyed (bár egyik megnevezés sem fedi teljesen), csak választható. Más kérdés, hogy jobban járnak vele a családok, mert ha nem veszi ki az apa, akkor az az ellátási idő kárba vész, plusz ha mindkét szülő azonos arányban veszi ki, akkor még valami bónuszt is kapnak. Sőt, a két szülő akár egyszerre is kiveheti a saját részét, így akár mindketten egyszerre is otthon lehetnek a picivel.
Ilyen téren tényleg sokkal családközpontúbbnak lehet mondani, na meg nem véletlenül vezetnek a svédek a nemek közötti egyenlőség terén. Nagyon magas ott amúgy a női foglalkoztatottsági ráta is, nem sokban marad el a férfiakétól. De talán épp ebből adódóan sokkal önállóbbak is a nők, nem érzik arra kényszerítve magukat, hogy benne maradjanak egy rossz kapcsolatban. Az egy másik dolog, hogy a családok bátran kérnek szakembertől segítséget - ez szintén kevésbé jellemző máshol. Viszont ha nem megy a dolog, akkor a szégyentől vagy a létfenntartás lehetetlenségétől való félelem sokkal kevésbé van jelen, hiszen nem tabu a válás, és egy egyedülálló szülő anyagilag sem kerül lehetetlen helyzetbe. Ezzel nem azt mondom, hogy kevésbé lennének családcentrikusak természetesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!