Miért akadnak ki az emberek az általánosításon?

Én személy szerint azért szoktam kiakadni az általánosításokon, mert az esetek nagy részében nem igazak, tapasztalatlanságból, szűk életszemléletből, kevés ismeretanyagból vagy az intelligencia hiányából adódnak.

Igen, vannak igaz általánosítások is, de nagyon sok esetben az általánosítások csak kényelmi szempontot szolgálnak és arra jók, hogy ne kelljen gondolkodnunk vagy nyitottan szemlélnünk a világot.

Igazából az első nagyon jól leírta, amit gondolok - a konkrét példádról csak annyit, hogy nem véletlen, hogy az egyik ember hacsak teheti, ragaszkodik ahhoz a környezethez, amiben felnőtt és amit megszokott, a másik meg szívesen mozdul ki belőle, tart fenn távolabbi kapcsolatokat és dolgozik mondjuk idegen országban. Ez utóbbiaknak nyitottabbaknak, bevállalósabbaknak és optimistábbaknak kell lenniük az átlagnál, különben vagy el sem fognak indulni, vagy nagyon gyorsan megelégelik a dolgot. Ez nem általánosítás, csak józan ész - csak gondold végig, mit kezdene magával egy beszűkült, pökhendi, pesszimista ember külföldön, vagy miért menne egyáltalán oda...? (Persze, tudom, az anyagi kényszer, de pont hogy azonos anyagi helyzet mellett sem véletlenszerű, hogy pont azok vágnak bele ilyesmibe, akik...). Ezzel nem azt mondom, hogy az otthonmaradósak nem lehetnek ugyanolyan pozitívak vagy nyitottak vagy akármi - ahogyan a nem sportoló emberek is lehetnek vékonyak, karcsúak, jó alakúak, de sportolók biztosan nem lehetnek hosszú távon kövérek.

Ennek fényében gondolom, nem az okozta a nagy felüdülést, hogy egy _nemmagyar_ akadt az utadba, hanem az, hogy egy világból-már-többet-látott ember.

Nekem az a legnagyobb bajom az általánosításokkal, hogy nem folyamatokra és oksági viszonyokra mutat rá, hanem puszta korrelációkra, amik lényegesen kevésbé hasznosak, valamint esetleg adott esetben hibás "megoldást" is sugallhatnak.

Általánosítani lehet, néha elengedhetetlen.

A köznapi általánosítások többségével (no lám itt is egy általánosítás) az a baj, hogy tudatlanságból, vagy felületességből hibás oksági viszonyt használnak.

Arról van szó, hogy vannak konkrét tapasztalatok néhány elemre, majd más, az adott tulajdonsághoz nem kötődő elemekre is rámondják ugyanazt a tulajdonságot.

Konkrétan itt: több magyar ember mentalitásáról vannak kellemetlen tapasztalatok, egy-két németről pedig jók. Az általánosítás: a "magyar" ember savanyú és rosszindulatú, a "német" kedves és nyitott. Nem. Van egy csomó rosszindulatú magyar és német ember, meg van egy csomó jóindulatú ugyanebből a csoportból. A hiba abban van, hogy a mentalitás és az etnikum független tulajdonságok, mégis oksági viszonyba hoztuk őket.

Azt kellene vizsgálni, mitől lesz ilyen vagy olyan az ember. Például sok külföldön élő magyar "jó" és sok itt élő külföldi "rossz". Elemezve arra juthatunk, hogy a mentalitást jelentősen befolyásolják az életkörülmények, különösen a gyerekkoriak. Ezek már ok-okozati összefüggések. Tehát azért "rossz" sok magyar ember, mert itt jó régóta elég sokan rossz körülmények között élnek, nemcsak anyagi, hanem szellemi közeg értelemben is. És könnyű nyitottnak, kedvesnek és magabiztosnak lenni gondtalan gyermekkorral, biztos anyagi háttérrel és tudással.

Nagyon sok "utált" általánosításra lehet ezt elmondani. És a kivételek nem erősítik, hanem gyengítik a szabályt. Minél több a kivétel, annál jobban el kell gondolkodnunk a szabály érvényességi tartományán, esetleg azon, jó-e a szabály.

A kérdésfelvetés viszont kitűnő volt, mert igen fontos problémára hívta fel a figyelmet.