Milyenek voltak az egyetemi éveitek?

A középiskolában nem éreztem valami jól magam, így Anyukám azzal biztatott, hogy itt lesz a kánaán, hozzám hasonló (szerinte "elvont") emberek, világmegváltás, etc. etc. - ez először nem jött be. Mire én az egyetemre kerültem (BTK-ra), már "felhígult," nem volt tele tipikus entellektüel, alter "tarisznyás" arcokkal - sőt, nekem pl. rockerként nagy csalódás volt, hogy abban az évben, amikor érkeztem, alig voltak rockerek, vagy egyéb módon a szokványostól eltérő emberek, az én szakomon legalábbis, ehelyett tele volt divatemberrel, akikkel nem találtam a közös hangot. A nagy egyetemi bulik később kezdődtek, amikor más szakról megismerkedtem hozzám hasonló emberekkel, és a másik szakomon halasztottam, így az új évfolyam tele volt nagyon jó arcokkal, akikkel sor került a hőn áhított borgőzös világmegváltásokra is. :)

Összességében: változó volt, és hiányzott a közösség tudata, a "bölcsész-identitás", ami oktatók szerint régen megvolt.

Összességében teljesen elcseszettek. A társaság jó volt, de az anyagnak, amit tanultunk, a tényleges hasznosíthatósága nulla. Ha ezt előre tudtam volna, eleve hagyom is az egészet és vagy máshova megyek, vagy rögtön dolgozni.

De egy figyelmeztetés, hogy mások ne essenek ugyanebbe a hibába: nyelvszakra akkor, és CSAKIS AKKOR menjetek, ha tanítani vagy kutatni akarjátok az adott nyelv irodalmát, történelmét, kultúráját vagy nyelvészetét. Ha más terveitek vannak, mint pl. tolmácsolás, fordítás, ne reménykedjetek, az nem lesz. Illetve ha nagy mákotok van, akkor TALÁN lesz valami ilyesféle kiegészítő dolog, de az is csak minimális.

Első vagyok.

Ez gyakori tévhit, hogy a nyelvszak arról szól, hogy profi szinten megtanítják neked a nyelvet. E téren sokan inkább visszafelé fejlődnek.

Tényleg csak úgy van értelme bármilyen egyetemi szaknak, ha érdekel, amit tanulsz, ÖNMAGÁÉRT. (illetve ha a pénzhajszolás az egyetlen és kielégítő célod, akkor pedig fontos, hogy nagyon piacképes szakot válassz)

tehát ha élvezed az órákat, a műveltséged gyarapítását, szereted tovább gondolni a hallottakat, élevezed a szakdolgozat megírását - és nem csak azt látod benne, hoyg ezzel később mennyit fogsz tudni keresni. Én pl. úgy állítottam össze magamnak, hogy volt egy "hasznos" és egy "haszontalan" szakom.

Nem kell, hogy mindennek haszna legyen később - én nagyon élveztem az irodalom, a filozófia, a Film Studies, a kultúratudomány tanulását, és sokan így vannak ezzel akkor is, ha utána egész életükben a Present perfect-et magyarázzák, vagy egy irodában kuksolnak, és még annak is örülhetnek. Az egyetemi tanulmáynokat önmagukért is szereti kell, nem csak a végcélt látni benne. Hoyg akkro se bánd meg, hogy diplomát szereztél, ha utána nem azzal helyezkedsz el.

Ez a hátránya az egyetem "felhígulásának" - hogy eleve sokan úgy jönnek ide, hogy csak eltöltsék az időt, de nem lelkesednek valóban a szakjuk iránt - és ezt a közönyt részben generálja az is, hogy manapság nincs respektje az "egyetemista" státusznak, egy buta, naplopó léhűtő link alakot látnak ebben az emberek, (és jövendő munkanélkülit) és sok egyetemista rá is játszik erre - talán "ha már így ítélnek meg"-alapon. És ehhez hozzájárul az a tudat is, hogy - még ha érdekli is őket a szakjuk - úgysem fognak tudni elhelyezedni a diplomájukkal.

Kedves testvérem a zenében :) , nálam se a lelkesedéssel volt a gond, mert amúgy érdekelt volna a téma, csak - talán naívul, de mégis - bíztam benne, hogy talán azért valamicske életszagú dolog is kerül majd az anyagba. Hát nem került.

Gyakorlatilag, mindent, amit tudok, és amiből élek (fordító vagyoK) az egyetemen kívül szedtem össze, puszta gyakorlattal, autodidakta módon. Az egyetemen összesen talán két vagy három olyan kurzus volt, ami ténylegesen kapcsolódott ehhez, és ebből is csak egyetlen egy volt az alapszak része, a többi már egy kiegészítő, ún. "szaknyelvi specializáció" keretében zajlott. De ez is csak nevében szaknyelvi, valójában ez se szólt szinte semmiről, csak pár fogalmazástechnikai dolog volt az egésznek a lényege-magva, meg ugye az az egy-két kurzusnyi fordításelmélet és gyakorlat, amit értékeltem benne.

Arról nem is szólva, hogy az érdeklődést az is igen komolyan rombolja, ha azt várják el tőled, hogy ténylegesen egy élő lexikon legyél, és az első betűtől az utolsóig bevágj minden könyvet. Amikor olyan vizsgák vannak, ahol egy-egy könyv egy szövegrészletét (és sokszor még csak nem is egy különösebben jellemzőt, hanem egy tök jelentéktelent) kell felismerni, vagy épp olyan szigorlatok, ahol arra kérdeznek rá, hogy "és amikor x és y utaztak z-be, az út harmadik napján este vacsora közben milyen kesztyűt viselt x?" ... hát az igen illúzióromboló. Még a legkedvesebb szerzőim legjobb könyveiből se emlékszek ilyen részletekre - hát akkor azokból hogy emlékeznék, amelyek esetleg kevésbé érdekelnek? És ugyanígy, ha elmondasz mindent egy költőről, csak mondjuk egy versét kifelejted, már dobnak is ki... Ez nettó szemétség, és nem arról szól, hogy megtanuld az anyagot, hanem hogy a 40-es, kielégítetlen tanárnőknek legyen hol kiélniük a szadizmusukat.

Szóval ez akkor lenne egy működőképes dolog, ha ésszerű elvárások lennének, normális tanárokkal. Akkor már esetleg megérné pusztán az élvezeti értékéért megcsinálni, mert akkor még lenne is élvezeti értéke. De így még akkor sincs, ha amúgy érdekli az embert az egész. Én pl. gimiben még imádtam az irodalmat. Egyetemen már az első néhány év alatt kiverték ezt belőlem. "Hálásan köszönöm" nekik.

Második voltam.

Itt a harmadik testvér, zenében és BTK-ban is. :)

Milyen volt az egyetem? Összességében vegyes tapasztalataim vannak. Én tudtam, hová fogok kerülni, mikor jelentkeztem a BTK-ra. Tudtam, hogy a bölcsészdiploma nem igazán ér semmit a piacon, ha magában áll, ezért már elsőtől kezdve mindenféle specializációkat csináltam, negyedikben meg elkezdtem egy másoddiplomás fordítóképzést is, hátha jobbak lesznek tőle az elhelyezkedési esélyeim... Mondanom sem kell, nem jött be a tervem: kétszer-háromszor annyit tanultam, mint egy "átlagbölcsész", másoknak mégis előbb lett munkája. :(

Sajnos ebben az országban régóta nem az számít az elhelyezkedésnél, hogy hány diplomád van, hanem hogy mennyire tudsz nyalni a megfelelő embereknek.

Ami miatt nagyon megutáltam az egyetemet kb. a harmadik évben, az pont ez a hozzáállás volt. Nem számít, hogy tanulsz, mire vagy képes, a tanárok mintegy 80-90%-a pofára, illetve "lukra" megy: sajnos nekem is szinte prostitálódnom kellett egyszer-kétszer a jó jegyért. Sosem fogom elfelejteni, hogy egy híresen nőfaló (egyébként nyolcvan éves) tanár vizsgájára tíz lányból hét miniszoknyában ment, kacérul viselkedett (igen, én is, bár utána úgy éreztem magam, mintha megerőszakoltak volna), három lány pedig nadrágban, illetve hosszú szoknyában. Mondanom sem kell, hogy őket megvágták, pedig ők voltak a mindentudó okostojások. :P

Amit szintén nem bírok, az az ideológiai prostitúció, szintén jó párszor el kellett adnom magam ilyen módon. Ha kellett, voltam én keresztény, jobboldali, minden, amit az adott helyzet megkívánt. Szemétség volt? Igen, de csak túléltem.

A gyakorlati része az egyetemnek sem volt olyan jó, mint ahogy elterveztem. Nem vagyok egy bulizós típus, így szórakozni a lehető legkevesebbet jártam. Emiatt igazán jó ismeretségeket sem igazán tudtam kötni, mert azt tapasztaltam, hogy az embereket az IHB (iszunk-hányunk-belefekszünk)-bulik tudják összehozni a legjobban. Nem kenyerem a nyalizás, csak néha rákényszerültem...

Ja, és még egy dolog: hatalmasat csalódtam, ami a BTK szabadszelleműségét illeti: találkoztam egy csomó igazán konzervatív tanárral, akik személyes sértésnek vették, ha bakancsban, szegecses övvel és szimatszatyorral jártam órára. Évekig hallgattam, hogy így nem illik, úgy nem illik... Pedig csak önmagam szerettem volna lenni! Hát ennyit a "bőőőcsész-szabadszelleműség"-ről. Begyöpösödött, a saját szűk szakterületükön kívül semmihez nem értő tanárok, bürökrácia, hierarchikus harcok, törtetők és örök lúzerek, érdektelenség a másikkal és a tudásával szemben - számomra ez volt a BTK.

Megbántam, hog ide jöttem? Nem, mert máshoz nem értek, csak a nyelvekhez, a nyelvészethez, történelemhez, illetve a tágabb értelemben vett humán tudományokhoz. Mindig is tudtam, hogy többre vagyok hivatott, mint egy érettségi és egy érdektelen meló, és így legalább elmondhatom magamról, hogy diplomás ember vagyok. Hogy mit kezdek a diplomámmal, az már más kérdés...

Á... szia, kedves négybetűs nevű ismerős, akinek azért mégse leplezném le a személyazonosságát... :D Sejtettem, hogy te vagy az, most már tudom. Jó újra szót váltani veled. :)

Amúgy nem vagyok nőgyűlölő, sőt, imádom őket, köszönöm szépen :) , viszont ez akkor is egy valós kategória, sajna. Ugyanis érdekes módon sok olyan női tanár van, akikkel semmi gond nincs, sőt, egyenesen csodásak. Ugyanígy, persze férfiak között is van szemét és szadista. Viszont mivel nekem leginkább két ilyen kategóriájú hölgyeménnyel gyűlt meg a bajom, akikre ha csak ránéz az ember, már süt róluk az általános életundor, nem nagyon tudtam mást mondani róluk.

Tiszteletben tartom a feminista elhivatottságodat, de sajna a sztereotípiáknak mindig van valami valóságalapjuk is, még ha aztán a többi részük már csak ennek a felfújt eltúlzása is. Erről a két tanárnőről egyébként még tudni is lehet, hogy milyenek az otthoni körülményeik, és ez alapján is helytálló a velük kapcsolatos megállapítás. Persze nyilván sajnálom őket, meg igen, ők természetesen alapvetően inkább áldozatok, és jobbat érdemelnének, stb. - viszont mégis ők keserítik meg a diákok életét, nem fordítva.

No de mindegy, ezen nem veszünk össze. :) Semmi bajom a nőkkel általában, és férfiakból is idegesítenek a hülyék. Ez a leírás egyszerűen csak adta magát, mert mint mondtam, tudható róluk, hogy tényleg azok, és gyakorlatilag mindenki így is hivatkozik rájuk, nem véletlenül. Sajnálom őket, de azt akkor sem tudom elfogadni, hogy rajtunk verik le a keserveiket.

Tényleg, mit mond a feminizmus az ilyen helyzetekre? Hogyan tudná ez a két hölgyemény leküzdeni a keserveit, és helyretenni az életét...? Mindenkinek jobb lenne, ha össze tudnák szedni magukat. :)

Újfent gyanakodtam Rád, "angyal"! (Kíváncsi vagyok amúgy, összesen hányan válaszolgatunk itt az embereknek, és a rockerek/gothok aránya sem lenne közömbös :D)

Személyes tapasztalatból nem lehet áltanánosítani. Egy tanárral az a bajod, hogy rossz tanár, és ez a helyzet a Te szempontodból lényegében tökmindegy, miért áll elő. (És férfi rossz tanár is van, de még mennyi!) Mivel nem ismerem az említett 2 nő helyzetét, nem tudok "feminista" megoldást javasolni. Azt tudom, hogy az öntudatra ébredés egy nőnek sem hátrány.

3. rockertestvér:

nem szabad megalkudni! (Időnként még rockerekkel is összeveszek ezen elvem miatt, de én tartom magam ehhez, amennyire csak tudom, és másokat is igyekszem erre biztatni...)

Miniszoknyakedvelő oktatóm nekem is volt az egyetemen, mondanom sem kell, egyébként elegáns, szoknyás-csipkés-meg ami kell öltözködési szokásaimat meghazudtolva farmerban és kinyúlt pulcsiban mentem hozzá vizsgázni (meg persze szokásom szerint abszolút felkészülten). Ötöst kaptam - és tudtam, hogy a tudásomért.

Amúgy - vissza a 2. válaszadóhoz - az egyetemen sokkal több a női hallgatókat érő sértés férfioktatók részéről, mint fordítva. Itt a fórumban összegyűjtöttünk pár tipikus esetet:

[link]

Annyit hozzáfűzök még, hogy ilyen szempontból nekem a lehető legnormálisabb szakra volt szerencsém járni, személyesen soha ilyen jellegű atrocitás nem ért. De más szakok hallgatóitól annál többet hallottam :(

Tény, a mi szempontunkból persze csak a végeredmény a lényeg. Ezt kár is tovább ragozni azon túl, hogy valóban jót tenne nekik, ha öntudatra tudnának ébredni.

Ami pedig a női hallgatókat érő sérelmeket illeti, ehhez csak annyit fűznék hozzá, nem tartom kizártnak, hogy az arány valójában sokkal kiegyenlítettebb, csak épp a lányok elleni esetek sokkal nyilvánvalóbbak, feltűnőbbek és nagyobb visszhangot kapnak. De ettől függetlenül persze egyformán elítélendő mindkettő.