Mit gondoltok a mozgássérült (pl kerekesszékes) emberekről?

Mit gondolok?

Azt, hogy milyen nehéz nekik boldogulni, és mindenhez, ami nekünk természetes, nekik segítségre van szükségük.

Csak arra gondolj, hogy pl. felszállsz egy buszra, vagy átmégy az utca túloldalára. A mozgáskorlátozott embereknek ezeket a tök egyszerű dolgokat szinte lehetetlen megoldani, ha csak a saját erejükre szorulnak.

Félni tőlük... micsoda butaság, inkább segíteni kell rajtuk, ahogy tudunk.

A legjobb baratom (es egyben szerelmem is 5 honapon at) egy kerekesszekes fiu volt.

Ez Angliaban tortent.

Iskolaba jartam es sokszor lattam ot ut kozben, egyik nap odamentem hozza es megszolitottam ismeretlenul, mert nagyon tetszett nekem.

Szoba elegyedtunk es telefonszamot csereltunk, elmodtam, hogy ne haragudjon h ismeretlenul megszolitom, de szeretnek beszlgetni kicsit vele.

Innentol fogva sokat talalkoztunk o jott ertem kocsival, es mindenhova mentunk piklikelni, kirandulni, festeni, moziba stb.

Szepem lassan szerelem alakult bennem iranta es elvalaszthatatlanok voltunk.

Eletemben nem szerettem meg senkit ennyire, kepes lettem volna feladni erte mindent, s nem erdekelt hogy kerekesszekes( ot viszont igen!!!).

O viszont nem akart magahoz kotni es szakitottunk, mert en nagyon szerettem, es nem tudtam csak a baratja lenni.

2 evvel kesobb ujra felvettuk a kapcsolatot mint baratok, es azok is maradtunk, fontosabb volt nekem annal minthogy elveszitsem ujra, igy baratok lettunk.

nagyon sokat segitett nekem, es csodalatos idot toltottunk egyutt.

Isten aldasakent kaptam ot.

Soha nem neztem ra ugy mint egy serult emberre es soha nme sajnaltam egy percig sem!!!!!!!!!!!!!!!

Tavaly elvesztettem...

Az utolso napon talalkozunk, s akkor mar nem kerekesszekben, s almaimban is mindig egeszsegesen szerepelt.

Ez az en tortenetem..

Bocsi h ilyen hosszura sikerult.

Agresszívak!!! Tisztelet a kivételnek.

Helyszín metró kocsi, fiatal paralízises felszállt két mankóval, ajtónak támaszkodott,

senki nem mozdult az üllő helyekről, hangosan megjegyeztem mellettem álló barátomnak, hogy valaki átadhatná a helyét...

Meghallotta ő is és elküldött a 3.14csába.

Szia!

Én amikor meglátok egy mozgássérültet, mindig eszembe jut, hogy édesapám 24 évesen került tolószékbe, soha nem ment többé az utcára, mert az emberek megbámulták, hogyan lehet ilyen fiatalon kerekesszékbe kerülni, de segítséget senki nem ajánlott fel.

Mivel ő egy baleset következtében került székbe, így óhatatlanul felvetődik bennem a kérdés, hogyan került ő oda?

A többség szerintem azért "fél" tőlük, mert nem tanították sehol, hogyan kell velük viselkedni. Persze belénk nevelték, hogy segítsd az öreget és beteget, de ez így önmagában kevés.

Nem szánni kell őket, hanem apró dolgokra odafigyelni, pl. ne foglald el a mozgássérültek számára fenntartott parkolót, ha látod, hogy a boltban nem tudja levenni az adott terméket, segíts neki. Nagyon sok ember nem tud kérni, de ezt nem is kell megvárni, csak ma már mindenki annyira a saját dolgára koncentrál, hogy nem veszik észre a másikat.

Gyerekként nem gondoltam, hogy apukám azért nem közlekedik az utcán, mert fél kiszolgáltatottnak lenni. Nem ugyanúgy, de már én is tudom, hogy milyen vadidegentől segítséget kérni, olyanban ami neki tök természetes. Én "csak" babakocsival (próbálok) közlekedni, az egy év alatt, két kezemen meg tudom számolni, hányszor ajánlották fel, hogy segítenek. A többség inkább elnéz máshová, csak hogy ne kelljen segíteni pl. felszállni a buszra. Inkább megnézem a bkv honlapján, hogy mikor jön alacsonypadlós busz és azzal megyek. Ahol pedig nem jár csak villamos, oda úgy tervezem meg az utamat, hogy ha kell inkább sétálok 4-5 megállót, de ne kelljen villamosra szállnom.

Amerre én járok, ott magas ívből tojnak arra, hogy akadálymentesített legyen valami. Pl. nem messze van egy olyan új építésű ház, aminek a földszintjén sok üzlet van, lépcső vezet oda. Akkor épült a ház, amikor már akadálymentesítetten kellett építeni, meg is építették kettő helyre a rámpát, amin éppen, hogy elfér a babakocsi, kerekesszék szerintem el sem fér. Illetve csak elférne a babakocsi, ha a rámpa mellett lévő sövényt nyírnák oldalt is. Így sajnos nem tudok felmenni a babakocsival, mert a növény kiszúrja a gyerek szemét. Nem hiszem, hogy erre nehéz lenne odafigyelni.

Arra gondolok ilyenkor, hogy bárkit érhet baleset, stb., így lehet, hogy legközelebb (pl.: én) is ilyen leszek. Ezért nem kellene szekálni őket az állapotuk miatt - főleg ha az visszafordíthatatlan!

Nagyon kellemetlen tud nekik lenni az, ha bámulják őket. Próbálnak normális életet élni ők is, de ha állandóan a bámulást, a beszólást kapják, akkor nem kellene az épeknek azon csodálkozni, hogy visszaszólnak ők is...