Írok egy regényt. A mai fiatalokról szól. Vélemények?

-Teresa! Azonnal gyere ki onnan vagy nagyon megbánod! – hallottam anyám üvöltő hangját, miközben a kocsitól hatalmas léptekkel közelített felém a teraszra, már láttam vérben forgó szemeit. Aztán megállt és a terasztól nagyjából tízméternyire megállt, mert a lába előtt egy részeg párocska a fűben ölelkezett. Undorodva rájuk nézett, de nem jött közelebb.

- Ne menj, cica! Nem kell rá hallgatnod! – suttogta a fülembe az idegen srác, aki éppen az ágyékát a hátsómhoz dörzsölve táncolt. A dübörgő zenétől és a hányás, a pia, a parfüm és a dohányfüst együttes szagától a gyomrom felkavarodott. A gondolataimat pedig az a pár pohár alkohol már akkor megfojtotta, mikor még csak fogalmazódtak. Csak álltam, és hagytam, hogy ide oda ringatózzak a begerjedten vonagló srác előtt. Mellesleg ettől undorodtam, de mást nem tudtam tenni.

-Teresa, ha nem jössz le a teraszról, akkor itt hagylak, és nem jövök vissza érted! Ez az utolsó lehetőséged! – hallottam újra anyám hangfoszlányait a sikítozó, nevető emberek zajából kiszűrődni. De tehetetlen voltam. Ő nem jött be értem én pedig ha egy lépést is teszek azonnal elestem volna. Visszakiabálni szintén nem tudtam, mert ha kinyitom a számat, tuti összerókázok mindent.

A levegő a házban fülledt volt a rengeteg ember izzadtsága miatt. A hajam csimbókokban tapadt a fejemre és nem emlékeztem arra hogy mikor kerültem ki a teraszra, ahol még mindig sok táncoló fiú és lány volt, de legalább levegőt lehetett kapni. Beszívtam, aztán kifújtam. Hagytam hogy átjárjon a viszonylag friss levegő, ettől rögtön jobban éreztem magam. Aztán úgy döntöttem hazamegyek anyuval, mert itt már nagyon gáz volt a helyzet és én sem voltam a topon. Ki akartam használni, hogy egy percre kicsit jobban vagyok. Léptem egyet előre anyu felé, de ő már elfordult és nagyon lassan elindult a kocsi felé, nehogy elessen egy üres sörös üvegben, vagy belelépjen egy hányásba.

Megtántorodtam, de nem akartam hagyni hogy elmenjen nélkülem, ezért léptem még egyet, de egy kéz visszarántott és úgy hallottam, mintha azt mondaná valaki „ nem mész sehova bébi”.

Váltott a zene, és egyre hangosabban dübörgött. Sikítani próbáltam anyu után, de a kéz befogta a számat és éreztem, hogy egyre beljebb rángat a házba és újra megcsapta az orromat az a bűz.

Aztán a konyhában elengedett és felültetett a pultra. Le akartam ugrani, de túl magasan voltam ahhoz és túl részeg, hogy a lábamra érkezzek, ezért inkább nem próbáltam meg. A fiú elővett a hűtőből egy megbontott ásványvizes palackot. Letette mellém én pedig figyeltem, ahogy az üveg oldalán a cseppek lassan lekúsznak. Minden bizonnyal ő volt a házigazda, mert fél másodperc után egy poharat is előkapott. Nem figyeltem, hogy honnan szedte elő, de én biztos nem találtam volna poharat ebben a hatalmas, és a buli vendégei miatt rumlis konyhában. De nem is érdekelt, mert utána rögtön a számba öntötte a hideg, frissítő folyadékot, ami nagyon jólesett. Amikor az utolsó kortyot is lenyeltem a poharat elvette és helyette a száját tapasztotta az enyémre. A lehelete alkoholszagú volt és undorodtam tőle, de lefogott és egy perc múlva már csak azt éreztem, hogy a karjaiban tart én pedig elájulok.

***