Én vagyok érettebb, vagy tényleg nyomorék vagyok?

Egyszerűen megőrülök az osztályomtól. Tele van p*csákkal, akiket már azért is meg kell tapsolni, ha egy gazszálat keresztbe tesznek... 2-en vagyunk az osztályban, akik tervezünk a jövőt illetően, vagy határozott elképzelésünk van, amiért meg is dolgozunk. Szinte mindenki utál engem az osztályban, nyomoréknak titulálnak. Most nem azért, de egyszer nem segítettek a teremdekorálásban, az egészet én csinálom már 3 éve. Nem hajlandóak közösségi munkákban részt venni, tipegnek a folyosón, nyalnak egymásnak, orrba-szájba vasalják a hajukat, már már kötelezően sminkelnek, nyávognak, rosszul tanulnak, ennek ellenére persze sérthetetlenek. Én is szeretek jól kinézni, hordok magassarkút, néha kisminkelem magam, a hajamat is kivasalom, DE már unom, hogy rám bíznak minden feladatot, mint valami csicskára. Ha merek szólni, hogy már a tököm tele van velük, még én vagyok a nyomorék, aki soha nem fog megváltozni, reménytelen...stb. Osztályfőnök is ki van már akadva, hogy idézem "Azt kezdik ki, aki normális." Elég kicsi önbizalmam van, de nem lehet befolyásolni. Inkább utáljanak, de nem leszek akkora nyomorult, mint ők, mint amekkorának engem mondanak. Szerintük velem van a legtöbb baj. Az tény, hogy velük szembe nagy a szám, és megmondom, ha valami nem tetszik, mert már besokalltam. Ennyire fájna nekik az igazság? Nem vagyunk ovisok, hogy ezt kéne csinálniuk. Én ennyi idősen főzök, mosok, takarítok, nevelem öcsémet /erre nem szeretnék kitérni/, dolgozom... Engem akarnak diákpolgármesternek is küldeni. Ennyire rossz lennék? Nem dicséretet várok, de egy kis megerősítést, hogy nem én vagyok retardált. Illetve persze véleményt is. Köszönöm. 18/L