A fiatalkorúakkal ilyen lekezelően kell bánni?
Én már nem vagyok az, csak megosztom egy tapasztalatomat. 26/N vagyok, nemrég vettem volna egy olcsó sört -jó lesz az alapon- egy boltban. Nem írok még boltnevet se, mert ne a boltot akarom bántani, se az ott dolgozót, csak a jelenségre hívnám fel a figyelmet.
Máskor is volt már, hogy elkérték a személyimet, kb 1 évvel ezelőttig, de mostanában már nem. 26 éves létemre hiába próbálok csinosan megjelenni, ha a tizenévesek közt se a kockás szoknya meg az iskolaköpeny a divat. Nem is ezzel van a gond, addig jó, míg fiatal a fejem.
Na de! Viszem a sört nyugisan a pénztárhoz, mögöttem sor, a pénztárosnő (jó negyvenes kb.) lendületből, szigorú hangon: "igazolványt kérek!" Oké, túrom elő, közben addig mondtam neki, hogy huszonhat, nem értette, és hangosan, hogy mindenki odanézett, visszakérdezett, hogy "tessék???!!" De képzeljétek el ezt egy "mivan,b@zmeg?!" hangsúllyal, és közben persze fel is emelte a hangját, homloka összeráncolva, én néztem rá, a sor meg rám, és persze mit láttak? Hogy a személyimmel meg egy sörrel a kezemben úgy néz rám a pénztárosnő, mint egy kisgyerekre, akit nyalókalopáson kapott. Mit gondolhattak ott mögöttem, hogy na már megint egy pics@, aki bepróbálkozott az esti bulihoz?
Mit tudtam volna tenni, mondtam még egyszer, hangosan, hogy hallják, hogy adom, de huszonhat vagyok.
Pénztárosnő elmart mindent a kezemből, hirtelen benne volt minden, a diákigazolványomtól kezdve, a lakcímkártya, minden, amit elő tudtam túrni és a kezemben maradt, feltűnően forgatta (mindjárt meglátjuk azt!), aztán rájött, hogy 85-ös születésű vagyok (neki 93-tól kell kiadni az alkoholt), egy szó nélkül gyorsan lehúzta, és még csak nem is köszönt vissza az én viszontlátásomra. Nahát nem gondolta tán, hogy csókolomozni fogom...
Erről az jutott eszembe, hogyha valóban fiatalkorú lettem volna, akkor megszégyenít? Nem jobb üzletpolitika lenne egy "sajnálom, de ezt nem adhatom ki" szöveg?
Nem sok szó esett, de képzeljétek mellé azt a magatartást, amitől a kés is megáll a levegőben, ugyanis nemcsak szóból állt ez a kommunikáció, hanem sok más összetevőből is még.
Én is voltam már így. Rosszul esett, de szerintem ne vedd a szívedre.
Parasztok minden boltban vannak - istenkirálynak hiszik magukat, közben meg alig százért gályáznak/hó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!