Mi bajuk a vallásosoknak a Harry Potter könyvvel?

Nem értem, hogy miért olyan nehéz felfogni, hogy az írónő nem komolyan hisz a varázslókban. Most akkor a Gyűrűk ura is valami sátáni dolog, mert Gandalf varázsló, meg tündék rohangásznak benne? Ugyan úgy a Narnia, ami pedig egy mélyen vallásos író írt?

Meg ne sértődjetek, értelmes vallásosok, de... ha valaki halál komolyan ír egy szép nagy varázsmesét valamikor régen, akkor mindenki hülye, ha nem hiszi el, de ha valaki most ír egyet, amiről egyértelmű, hogy NEM kell elhinni, mert egyértelműen fikció, akkor az gonoszrosszpokolbűn? Csak nekem furcsa?

Meg kellene tanulni megérteni azt, hogy a fantasy egy műfaj. Én is gyerek voltam, mikor elkezdett kijönni a Harry Potter, de érdekes módon fel bírtam fogni, hogy kitaláció, akkor magukat intelligensnek valló felnőttek miért nem bírják?

Kérdező, én neked adok igazat, pedig mondhatjuk úgy, hogy vallásos vagyok.

Szerintem akik annyira ellenkeznek, azok eleve nem olvasták a könyvet, csak annyit tudnak, amennyit mindenki más is, hogy hókuszpókusz, és satöbbi. Pedig ennek messze nem ez a lényege. Ez egy mese, és nem arról szól, hogy varázsolni milyen klassz, és nosza emberek, csináljuk ezt mi is. Egyszerűen csak annyi, hogy van egy nagyon izgalmas, fordulatos történet, sok sok tanulsággal, aminek ez a varázsvilág ad egy keretet, hogy még izgalmasabb legyen, illetve több benne a lehetőség, már a történetmesélés szempontjából. Sok mese van varázslókról, boszorkányokról, misztikus lényekről, ami senkinek nem szúrja a szemét. A Harry Potter könyvekkel valószínűleg az lehet a baja sokaknak, hogy ezt az egészet egyetlen nagy rendszerbe foglalta az írónő, felépített belőle egy párhuzamos világot, ráadásul nagyon jól (néhány apró logikai bukfencet leszámítva, de ennyi belefér). De hát ennek pont az a lényege, hogy KÉPZELD EL, hogy akár így is lehetne. Nem azt mondja, hogy tényleg így is van. Na meg az, hogy mi azt gondoljuk, ilyen képességekkel minden mennyivel egyszerűbb, miközben a szereplők ott is hasonló problémákkal birkóznak meg, mint mi a saját hétköznapi életünkben, csak más díszletek között.

Különben én annyira szeretem Rowling stílusát, hogy bármiféle történet nélkül is szívesen olvasnám, ahogyan telnek a szereplők napjai, egyik a másik után, vagy akár azt is, ha teljesen hétköznapi emberekről írna, mert egyszerűen olyan szuper jól tud mesélni.

Na, csak azt akartam ebből kihozni, hogy az ilyen elvakult emberek csak azt ismerik be ezzel, hogy nem tudnak különbséget tenni valóság és mese között, miközben erre már a négy éves fiam is képes.