Minden barátnőm szép lassan lekopik rólam, már senki nincs, akit érdekelne igazából, mi van velem. Tényleg nem léteznek igazi, hosszú barátságok, vagy csak nekem nem jön össze?

25 éves vagyok, 2 gyermekem van, sok barátom volt, de nem úgy élnek, mint én, ők pörögnek, buliznak, dolgoznak, tanulnak (én is dolgozom és tanulok, csak itthonról...) és nem érdekli őket, mi van velem. Néhanapján eljönnek hozzám, azt is én kezdeményezem, ugyanúgy lehet velem bármiről beszélgetni, nem csak a családom körül forgok, én is ugyanolyan pörgős, dumagép, vidám csaj maradtam, mint voltam, mégse vonzom őket. Mindig figyelek rájuk, érdekel mi történik velük, mert szeretem őket, és nagyon fáj, hogy semmi kapcsolatom nincs már velük. Nem egy baráti kör ez, vannak akik ismerik egymást, de én mindenkit máshonnan ismerek. Régi barátságok, és újabb is van köztük, (lgrégebbi 12, legújabb 4 éves). Nem tudom, miért van ez, jó ember vagyok...és nem erőltetem rájuk magam. Igaz hogy én szoktam meghívni őket, de nem zaklatok senkit :)

A másik: 2 gyerek után is elég jól nézek ki, az alakom nemhogy visszanyertem, de jobb is lett szerintem, mint volt, szépnek érzem magam és a családomat is. Mégsem kapok ilyen irányú dicséretet, fél szót sem, pedig látványos a dolog, és nagyon jólesne, ha észrevennék, elismernék.

Van még valaki hasonló cipőben?