Miért utálnak a többiek, mert így viselkedem, az őszinteség a szükségtelen rossz?

Járok egy angol tanfolyamra,ahol főleg 22-37 közöttiek a tagok, namost úgy látom a lányok nem szeretnek mióta lett két jó fiú barátom és mert egyik nap az egyik lány hozott be édességet és mindenki meg lett kínálva a csokikból, viszont én azt mertem mondani az osztály előtt,hogy köszönöm,de én nem szeretem az édességet. Erre mindenki felhőkölt, csak a normálisabbak nem, a tanár is ellenem volt,mert végig kérdezgetett mindenkit utána,hogy ki az,aki nem szereti még az édességet és mindenki azt válaszolta,hogy imádja, erre a tanár válasza az volt,hát persze,hogy mindenki szereti a csokit, én is imádom és röhögtek, a lányok meg egymásra néztek gúnyosan mikor mondtam,hogy én nem, pedig kedvesen mondtam. A helyzet az,hogy hajlamos vagyok a cukorbetegségre, több családtagom cukorbeteg és az orvosok nem tanácsolják,hogy egyek én is, most már megbántam,hogy ezt akkor nem mondtam, de olyan rosszul éreztem magam az órán, hogy inkább csendben maradtam.Ráadásul hogy kedvelhetnék egy olyan lányt,aki állandóan arról beszél milyen jó a házassága és nem hagyja szóhoz jutni a másikat. Mikor a tanár kérdezett tőlem valamit, nem tudtam elmondani, amit akartam mert folyamatosan belekotyog mindenbe és mire szóhoz tudtam jutni már a nagy részét el is felejtettem a mondandómnak.Ráadásul a tanár végig dicsérgette a lányok és pár fiú fogalmazását az enyémet meg el sem olvasta, pedig akik látták azt mondták,hogy hibátlan a helyes írásom angolból és jól fogalmazok,jobban mint ők,akik régebb óta tanulják a nyelvet. Velem van a baj?