Miért lesz elegem mindig egy idő után az emberekből?

Nem akarom, hogy így legyen, de mégis a legtöbb esetben így alakul. pl. Egy női üzleti partneremmel jól kijövök, volt, hogy elhívtam kerti partizni, a férjem is mondta, hogy jó fej, mostanában meg amikor telefonál, határozottan idegesít a csacsogása. Vagy egy másik példa, hosszú idő kellett, hogy valami oknál fogva megismerkedjünk az egyik szomszéddal és nagyon örültem, amikor megismertük, megállapítottam, hogy tök jó fejek, erre most az a nő kezd idegesíteni, mert folyton átjár valami segítséget kérni, hol a férjemtől, hol apósomtól, mindegy, de lényeg, hogy nála minden héten valamit meg kell javítani. Ettől már a férjem is kicsit morcos. Gondoltuk, ha így folytatja, már nyugodtan kérhetnénk karbantartási díjat. Ez most csak két példa a sok közül, rengetegszer vagyok így, hogy megkedvelek valakit, aztán oda jutok, hogy ha meglátom, hogy hív, már pofákat vágok. Én vagyok esetleg kiállhatatlan, vagy ellenkezőleg, túl kedves vagyok és túl sokat várnak tőlem, vagy alapból ilyenek az emberek és ezzel mások is vannak így? Ez engem azért zavar, mert valójában szerencsétlenek semmi rosszat nem tesznek, és ilyenkor mindig mondogatom magamnak, hogy türelem, örülj, hogy szükségük van rád, nem bántanak stb. Az is gyakran előfordul velem,hogy, bár egy ismerős minden területen rendben van, de ha találok rajta valami kritizálható pontot, azt egyből kibeszélem négy szem közt a férjemmel. Ilyenkor utólagosan magamba szállok, de nem tudok uralkodni magamon amikor kimondok valakire valami negatívot. Az egész történethez még hozzá kell tennem, hogy itthon időset ápolok, ami eléggé elveszi a maradék türelmem, kevésbé vagyok laza és rugalmas. Szóval lehet köze hozzá? 35/N