Hogyan tudnám elérni azt, hogy ne utáljanak?
üdv, hát én egy tipikus későn érő típus vagyok :( legalábbis szerintem és hát ez kihatással volt az általános iskolámban a "hírnevemre" és kb nagyon sokan utáltak. már két éve, hogy elballagtam, amikor elballagtam aznap ráébredtem valamire és következő évre megváltoztam és az új iskolám a középiskolában már szeretnek úgy többségében az emberek :) nagyon sok ember van akit megismertem és nagyon jóban vagyunk és tényleg ha kívülálló lennék megmondanám nekem hogy le a kalappal, mennyit változtál. és most hogy ezt mondom, eszembe jutott, hogy ezt már mondták is nekem az általános iskolás volt osztálytársaim, de ők nagyon kedvesek és amikor egy osztályba jártunk egyáltalán nem szerettek. azóta találkoztam is velük meg minden. na szóval az lenne a lényeg, hogy van egy bizonyos társaság ahova régen tartozni akartam, ebbe beletartoznak egy csomóan a volt sulimból és az osztályom többsége is, de a volt sulimban valahogy mindenki utál :/ tehát tényleg el megyek valaki mellett az utcán a volt sulimból úgy néz rám mint egy véres rongyra és ha többen vannak oltogatnak is. és múltkor lájkoltam az egyik gyerek bejegyzését az meg egyből jött az üzenőfalamra pampogni, hogy mekkora b*zi vagyok hogy én zaklatom őt meg minden, pedig csak próbáltam spanolni.. mostmár teljesen máshogy és viselkedem meg öltözöm mint két éve és onnan senki sem képes ezt észrevenni, jó azért vannak kivételek. na de akkor is, és engem ez valahogyan zavar ://// mit csináljak? arra gondoltam, hogy mi lenne ha közelebb férkőznék a volt osztálytársaimhoz és akkor talán ők is megszeretnek.
16/F
Az, hogy valaki utál-e masikat vagy nem, az az ő jellemebol adódik. A pszichologiaban kivetítés (projekció) a neve ennek, minden kulturaban megvan a tanitas erre a jelensegre. A magyarban egy nagyon szep versből ismerjük:
Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja amások énekét is szépnek.
(Babits M.: Második ének)
Hiaba is csinalsz barmit, aki utálkozós, az utálni fog. Ha nem Téged, hát mást. Meddő próbálkozás megszerettetni magad avval, aki (BÁRKIT!) utál, mert az utálat forrása nem Benned van, hanem őbenne.
Valami mas megoldast keress, pl. valts kornyezetet!
Szivesen. Elegnek bizonyult?:)
Tudom, hogy neehz helyzet, de remelm, valahogy ki tudod vonni Magad a rossz hatasok alol.:)
35N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!