Vannak még ezen az oldalon igazán magányosak?

1.vagyok.

Érdekel valakit, miért vagyok egyedül? Igaz történet.

engem érdekel én is egyedül vagyok:(

14/L

1. vagyok:

Volt egy barátom. Már óvoda óta ismertem. Mindent együtt csinálntunk, mindenhova együtt mentünk. Ha valamelyikünk talált egy hobbit szinte biztos, hogy a másikat is érdekelte(bicikli, gördeszka, parkour, graffiti(legálisan), zene stb.)

Egyik nap megbeszéltünk(naív 12 éves voltam), hogy ő tud nekem szerezni paintball maszkot(szerettünk játszani) és pedig cserébe adok neki kannát(graffiti), hogy lefesse a kutyája ólját. Megtörtén a csere a buszmegállóban(az egész gyerekkorunkat a megállóban töltöttünk és bandáztunk :))

Felpróbáltam a maszkot és mire megfordultam, egy angol szót(nem trágárt) írt fel a megálló falára. Nagyon mérges lettem és kiabálni kezdtem vele. A szemben lévő velem egyidősek(ott van a játszótér, csak egy kisebb fasor választja el a megállót) csak annyit láttak, hogy rajtam van egy maszk és le van festve a fal.

Mivel otthon szeretek festeni(garázsra, legálisan(nem ilyen krix-kraxokat, hanem élethű, 3d hatású rajzokat)), a szomszéd gyerek(oszt.társ volt) látta az összeset és kilogikázták, hogy én rajzolok, van kannám, akkor már én festettem le a megálló falát. Mindenki elmondta mindenkinek, hogy én rongáltam(egy félreértés végett ugye) és az összes osztály -és iskolatársam kiközösített, bántalmaztak, vertek. Amikor elmentem a boltba, néhány felnőtt(!) is megszólt, kiabáltak velem, fenyegettek. Senki sem hitt nekem.

Ki kellett fizetnem a zsebpénzeből amivel lefestették és a fa palát, amivel lefedték a megálló falát. 30 ezer forint. 2-3 évig spórolt pénzem.

Azzal a "baráttal" még kb. 1 évig találkoztam, utána már nem is hallottam felőle. Most sem tudom, mi van vele.

Apám nem bízik bennem többé(legalábbis nem igazán). A volt osztálytársaim már nem bántanak, de még mindig nem hiszik el az igazat.

2 és fél évig NEM MERTEM a faluban járkálni. Még bolta sem mentem. Mindig találtam egy kifogást, ami miatt nem mozdultam ki otthonról. Még a buszmegállóba sem mertem elmenni(pedig a suliba busszal kell járnom).

Most már középiskolás vagyok(10-es) és ott is piszkálnak. Pedig első nap megpróbáltam minél több barátot szerezni(tavaly) és akikhez odamentem(megkérdeztem, hol lakik, miért ide akart jelenkezni stb(haverkodós duma)) de azoknak a többsége nem igazán kedvel. Akikkel haverkodok sem igazán fogadnak el(ők nem ismerik ezt a sztorit).

Ez nem önsajnálat, csak elmeséltem, mi történt.

16/l

17:42

Ehhh... :(

Nos, én is csak így magamnak vagyok.

Egyetlen egy "igazán" jó barátnőm volt, kicsi gyerekkorunktól kezdve, de aztán jött a középsuli (tavaly) és azóta... Nem csak ő tűnt el az életemből (eltávolodtunk), hanem az összes "közös" haverunk.

Mert hozzátenném, a barátságunkban mindig is ő volt a határozottabb, magabiztosabb, nyitottabb, én kicsit mindig is úgy éreztem, nagyrészt csak az árnyékában vagyok, de nem igazán zavart, mert mindenről el tudtunk beszélgetni, sokat nevettünk stb.

Volt olyan is, hogy kivételesen én haverkodtam össze valakivel, de végül nem velem lett az illetőnek közelebbi, baráti kapcsolata, hanem a barátnőmmel.

Most úgy vagyok, hogy sehogy, jelenlegi osztálytársaimmal elvagyok, de ennyi. Nem szoktam velük iskolán kívül találkozni.

Zavaró, mert igazából ők se tudják, hogy sulin kívül sincs szorosabb baráti köröm.

Ahogy az eltávolodott barátnőm se. Talán 4 hónapja beszéltem vele utoljára röviden, mert véletlenül összefutottunk, és míg ő levágott egy kisebb társasági sztorit, én csak álltam ott zavartan mosolyogva.

Nagyon-nagyon szeretnék barátokat de szociálisan nem vagyok épp a toppon...

Sőt, ha új emberekkel találkozok, szörnyen zavarban vagyok, nem igazán tudom, mit mondjak, komplett hülyének érzem magam, és mintha valami sorompót emelnék magam elé, automatikusan átváltok távoli, rideg, bunkó üzemmódba.