Hogyan tudnék kulturálódni, művelődni?
Most sem vagyok azért olyannyira műveletlen, imádok színházba járni, olvasni (regényt, verseket egyaránt), zenéből, filmekből, könyvekből nagyjából ismerem a régieket és újakat egyaránt (bár újakból már kevésbé vagyok jó). De szeretnék még jóval műveltebb lenni, festőket, szobrászokat és műveiket megismerni. Régi hazai énekesek, színészek közül is csak keveset ismerek (pl. Bujtor). És valahogy szélesebb látókörű is szeretnék lenni, nagyjából nyitott vagyok mindenre (oké Twilight és hasonlókkal azért van egy enyhe előítéletem, de azzal talán sokat nem vesztek), de valahogy sosem érzem azt, hogy elmondhatnám magamról, hogy igen, művelt vagyok és sok témához hozzá tudok szólni. Előre is köszönöm!
Ja és aki hasonló cipőben jár vagy csak szeret ilyenekről beszélgetni, nincs kedve levelezni/msnezni? :)
Ez valahogy úgy van, hogy minél több mindent megismer az ember, annál inkább rájön, hogy mennyi minden van még, amiről nem tud. Festőket, szobrászokat a galérialátogatásokon kívül úgy ismerhetsz meg, ha bemész a könyvtárba, és a műveikből készült albumokat nézegeted. Ha van elég pénzed, vehetsz is ilyeneket, csak sajnos manapság csillagászati árban vannak. Meg persze az interneten is sok mindent megtalálsz manapság.
Sok sikert és jó szórakozást! :)
én is szoktam ilyenekről gondolkodni, hogy lehetnék minél műveltebb. mondjuk, én nem járok sűrűn színházba, kicsit drága szórakozás nekem, de imádok könyvet olvasni, főleg a krimit szeretem, de olykor becsusszan 1-2 klasszikus is. az irodalomban és a történelemben is viszonylag tájékozódott vagyok. nagyon szeretem a klasszikus zenét, 19 éves korom ellenére, kedvencem Andrea Bocelli, és a tudományos témákat is kedvelem.
ha szeretnél minél intelligensebb lenni, szerintem haladj ezen az úton, ahol most mész. jól csinálod! de az a legfontosabb, hogy ne másoknak akarj megfelelni, hanem saját magadnak! hogy Te okosabbnak érezd magad! :))
Amiről te beszélsz, az inkább közéleti, zenei, irodalmi műveltség. Én úgy lettem okos, hogy MINDIG kíváncsi voltam mindenre, ha kérdeztem valamit, nem tágítottam, és mindig kérdeztem és kérdezek most is. Az osztálytársaim hülyének is néznek, hogy olyanokat kérdezek a tanártól, ami nem tananyag, csak mélyebben bele akarok látni, de nem érdekel.
Szerintem egyszerűen légy kíváncsi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!