A középkori keresztesek lovagok, hogy gondolhatták azt, hogy jót cselekekednek?

"Szemét gyilkosok" - véletlenül sem akarlak megsérteni... de mond csak, nem vagy Te egy kicsit naiv?

Egy két incidenstől eltekintve csak ritkán került sor arrafelé nagyobb mészárlásokra, így ez azért kissé durva jelző a kor európai katonai rendjének krémjére.

Egyébként legtöbbjük mélyen hitt abban, hogy jót cselekszik. Sok lovag európai gazdagságát áldozta fel azért, hogy a Szentföldre menjen harcolni. Még maga Oroszlánszívű Richárd is kész volt feláldozni majdnem minden pénzét, s franciaországi hegemóniáját azért, hogy odaát harcolhasson - annak ellenére is, hogy az neki semmi hasznot nem hozott. Valós hasznot a keresztes hadjáratok csak egy-két tucat odaát nagy birtokokat nyert nemesnek, illetve a három kereskedő köztársaságnak hajtott (Pisa, Genova és Velence) - akik viszont Pisa esetleges kivételével saját katonai erőiket nem vetették be a szárazföldi akcióban. (Kivéve a 4. hadjáratban - a keresztény Bizánc ellen.)

A keresztes hadjáratok eredetileg a bizánci császár segélykérésére lettek megindítva, akit a szeldzsukok éppen kiszorítottak Ázsiából, s ez azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a kereszténység ezzel az egész keleti kontinenset elveszti. Más hangsúllyal nézve a kereszténységnek ez a visszaszorulása - a már akkor is "gonosznak" hitt iszlám győzelmét jelentette volna, amit a korban amúgy keresztény szektának, s így eretneknek tartottak.(A Vatikán csak 1927-ben ismerte el az iszlámot önálló vallásnak, addig hivatalosan eretneknékként voltak számon tartva.) És mint eretnekeket, Krisztus tanításai ellen küzdőkként tartották őket számon, azaz a Sátán szolgáiként. Ezért is, hogy az egyház az ellenük vívott harcot "szentnek" minősítette, s bűnbocsánatot ígért a benne résztvevőknek, hisz ők ezzel egyszerű harcosokból Krisztus katonáivá léptek elő. - Ez bőséggel elég volt a kor embere számára, hogy fegyvert fogjon és harcoljon odaát. Ma már nehéz lehet felfogni, de a kortársak ezt magától értetődőnek gondolták, hisz sokkal fanatikusabb volt a vallásosságuk és akkortájt a háborúk is sokkal megszokottabbak voltak. És persze mindenki a mennybe akart kerülni, amihez viszont üdvös cselekedet kellett - a gonosz elleni harcot pedig már akkor is üdvös cselekedetnek tartották. Ugyan ott a tíz parancsolatban, hogy "ne ölj", de Mózes azt is mondta, hogy "ideje van a harcnak".

Azért Jeruzsálem elfoglalása/majd megtartása/majd visszaszerzése volt a háború fő célja, mert a Bibliában akad rá egy utalás, hogy az "Krisztus városa" - bár az adott szövegrészletet - a teológusok mai elképzelései szerint - eredetileg nem Jeruzsálemre érthették. Az első keresztes hadjárat céljai persze még ennél távolabb mutattak, így az az iszlám kiirtását és Babilonnak (a korabeli elképzelés szerint a "Sátán városának") az elfoglalását is célul tűzte ki.

Az iszlám akkor agresszívan, fegyverrel terjeszkedett és a Szentföld lakosságának nagy része keresztény volt, akiket általában ugyan békén hagytak a muzulmánok (csak épp extra adót vetettek ki rájuk), de néha eldurrant egy-egy fanatikusabb emír agya és például elzavarta Jeruzsálemből az összes keresztény zarándokot. Magam részéről nem vagyok keresztény, de teljesen jogosnak érzem hogy már csak önvédelemből is megpróbáltak ellenállni a muszlim áradatnak.

Más kérdés, hogy a választott mód, (Palesztina megszállása) irreális volt, inkább a görögöknek kellett volna segíteniük.

Kérdező, olvasgasd egy kicsit a magyar történelmet. Különös tekintettel a 15-17. századokat.Sem a korabeli magyarság, sem a korabeli többi keresztény nemzet sem volt boldog az iszlám terjesztésétől. Akkoriban még nem volt szokás ez a nagy tolerancia, az érveket erővel támasztották alá. Az iszlám terjedésének és a törökök térhódításának nem lehetett szép szóval véget vetni.

A törökök nyelve is egyszerű volt, pofonból értettek, másból nem! Hunyadi sem jókedvéből vezette a hosszú hadjáratot. Unták már, hogy a háborúk mindig magyar földön zajlanak.