Hogyan hozzam elő a valódi énemet? Hogyan legyek ismét kreatív?

Előre szeretném leszögezni, hogy nem abba a típusba tartozom, aki kamaszként hű de különlegesnek, egyedinek tartja magát, mert nem.

Az a problémám, hogy 14-15 éves koromig sok verset írtam, nem érdekelt, hogy jó-e, vagy beillene-e egy remekműnek, csak írtam ki magamból az érzéseimet, szimbólumokat alkalmazva, rímekbe szedve. Főleg nyáron, mikor kiültem a fákkal és gyönyörű virágokkal teli kertünkbe, kapott el az ihlet. Bekerültem egy gimnáziumba és abszolút nem érzek már késztetést arra, hogy írjak, rajzoljak, vagy akármi. A szürke hétköznapok, a tanulás, meg a felszínes haverok elvették a kedvemet attól, hogy bármilyen formában is kifejezzem magam. Olyanokkal járok egy osztályba, akik nagyon nagy egyéniségnek hiszik magukat, és azt terjesztik, mennyire különlegesek ők, mennyire kreatívak. Melletük én úgy érzem, el vagyok nyomva, pedig nagyon szerettem verseket írni, videókat csinálni, hangulatokat, benyomásokat elkapni. Az utóbbi időben, mióta ismét süt a nap, és kezdem azt érezni, minden egyes kapcsolatom a családon kívül felszínes és nem megbízható, elkezdett ismét érdekelni az írás, elkezdtem foglalkozni az impresszionista költők műveivel és újra vágyat érzek, hogy valamilyen formában láthatóvá tegyem a gondolataimat. De már annyira elegem van ebből a sok beképzelt emberből magam körül, hogy nincs erőm azt csinálni, amit szeretek, ami boldoggá tesz. Én is felszínessé váltam, próbálok a "barátaimhoz" formálódni, azokon röhögni, amiken ők, olyan témákról beszélni, ami nem érdekel, mert különben a valódi, magamba forduló, merengős énem mindenki számára visszataszító lenne. Hiányzik a régi életem, a régi világnézetem, amikor még tele voltam nagy álmokkal, nem tudtak a mindennapok beolvasztani és elvenni a kedvemet a céljaimtól. 3 év alatt úgy érzem, totál megváltoztam a környezetem számára talán jó, de a régi énemhez képest rossz irányba. Hogyan lehetnék az, aki voltam? Tudom, az ember személyisége és érzései változnak, de nem tetszik az a felszínes ember, aki most vagyok, nem akarom így leélni az életemet.